J. W. Cassandra:
Dalolj létté, bűvölj fénnyé!
Tajtékon táncoló, vízfodron suhanó,
Könnyűléptű tündér, te bíborlétbe oldó
Csalfa bűbáj, kacagó, illanó, tünde fény,
Várj, míg a bíborszirmok hullanak köddé,
Bíborködök pásztázzák aranylépteid kövét,
Mik ringnak út gyanánt folyóvizek árján!
Várj! Pillangószárnyak táncod légben járják,
Röptetnek tündérinast feléd az idő hátán,
S Idő szemén át az örökbe visznek árvát…
Várj, járd égi fény-táncod tajtékon, dalolj,
Várj ez árvára pillangószárnyon – sehol
Nem érhet utol, ha Idő szemén túl lakozol!…
Bíborszirmok bűbájos mákonya álmot hoz,
Tündértáncod bűbájos ritmusa égivé old –
Idő szemén túlra vígy, hol Örök honol!
Idő szemén át dalolj létté, örökről daloló!
Idő szemén át bűvölj fénnyé, örökkel táncoló!
Idő szemén túlról láttass egységet, bűvös lény,
Idő szemén túl hadd lássa árva az Örök Lényt!
- 10. 17., J. W. Cassandra
