Poem 12
The Time That my journey takes is long and the way of it long.
I came out on the chariot of the first gleam of light, and pursued my voyage through the wildernesses of worlds leaving my track on many a star and planet.
It is the most distant course that comes nearest to thyself, and that training is the most intricate which leads to the utter simplicity of a tune.
The traveller has to knock at every alien door to come to his own, and one has to wander through all the outer worlds to reach the innermost shrine at the end.
My eyes strayed far and wide before I shut them and said ‘Here art thou!’
The question and the cry ‘Oh, where?’ Melt into tears of a thousand streams and deluge the world with the blood of the assurance ‘I am!’
Gitanjali, by Rabindranath Tagore
Rabindranath Tagore: Gitanjali, 12., fordítás
12.
Hosszú időbe telik utazásom és az útja is hosszú.
Az első fénysugár diadalszekerén érkeztem, és világok vad pusztaságain át űztem utam, csillagok és bolygók sokaságán hagyva lábnyomom.
A legtávolibb célkitűzés az, ami a legközelebb hoz saját énedhez, és az a feladat a legbonyolultabb, amely egy hang legvégső tisztaságáig vezet.
A vándornak minden idegen ajtón kopogtatnia kell, hogy eljusson a sajátjáig, és az embernek az összes külső világot be kell barangolnia, hogy végül elérje legbensőbb szentélyét.
Szemem tágra nyílt és szélesre, mielőtt lehunytam és így szóltam:
– ’Itt vagy Te!’
A kérdés és a kiáltás: – ’Ó, hol?!’ – ezer könnyfolyammá árad és elárasztja a világot a bizonyossággal: -’Vagyok!’
Translated by J. W. Cassandra
