J. W. Cassandra: Művész
– Művész vagyok! A világot jelentő deszkán állok ki mindenki elé minden este. Rajtam a világ szeme!
– Mi hasznod belőle? Ha esténként kiállsz a világot jelentő deszkákra, szálkákkal lesz tele a talpad… Ha nincs társad – és miért lenne, ha egyszer rajtad a világ szeme -, és nem vagy kígyóember, aki estéről estére így szórakoztatja a nagyérdeműt, nem tudsz megszabadulni a szálkáktól. Akár élhetnél úgy a deszkán, mint hal a vízben… Hacsak nem szavalsz minden egyes szálkának, míg ki nem jön, vagy ki nem énekeled, nem segít rajtad semmi, a világot jelentő deszka és a világ szeme a legkevésbé.
– De művész vagyok! Szerepeket kapok, amiket eljátszhatok…
– Eljátszod az eszed is! Megeszed öregség-kenyered is, mert mi marad később? A művésznyugdíj, ha kiöregedtél? Ha megkapod is, hírneved megkopott, állad meg felkopott, mire a nagyérdemű világ szeme rád kancsalít…
Mire elég a művésznyugdíj? Éhenhaláshoz sok, élethez kevés… Művész helyett kivénhedt ripacs lettél. Tedd föl a kérdést: – Mivégre éltél?
– A művész minden este meghal és föltámad, átadja lelkét és testét annak, kit formálhat. Így ad a nagyérdeműnek szellemi kenyeret, hisz nemcsak kenyérrel él az ember…
– Ám a búzakenyér híján a művészet éhkoppot nyel, majd nyársat. Magad pódium helyett utcán találtad – hát akkor miért szavalsz?
– Mert jön a tavasz, jön még új tavasz…
– S lassan művész-kertben fűbe harapsz… Megérte?
– Fölesküdtem Thália papnőjére…
– Fölesküdtél, s mivégre? Neved is feledték, átlényegülésed csak emlék – ami nem valódi, az csupán ál-érték… Neved visszhangozták, majd elfeledték…
Gondold végig, mivégre éltél!…
J. W. Cassandra, 2014. 06. 09.
