J. W. Cassandra: A Fa, 2. rész

16 Likes Comment
  • Save

– Emlékezem a régmúltra, évmilliók előtti emberekre. Ugyanezt művelték, legyintve az életveszélyre, nem törődve mással, mint a vagyon felhalmozásával. És mire jutottak? Pusztulásra! – és a Fa gondolatban legyint. Majd fölsejlik több évmilliós emlékezetében a korábbi korok embere: ugyanilyen apró, fákhoz viszonyítva gyönge lény volt, ám mérhetetlen bír- és hatalomvágy hajszolta és gyötörte… Furfanggal elérte, hogy kizsákmányolja a természetet, majd megfojtotta a bolygó létadó tüdejét: a fákat.

 

S persze azután elkövetkezett a katasztrófa: nem szökött el a bolygó légköre, „pusztán” átalakult. Oxigén helyett metán, szén-dioxid, kénes gázok alkották a légkört, s az évmilliók előtti ember képes volt alkalmazkodni hozzá, mivel a fák fokozatosan pusztultak ki, s a légkör ezáltal fokozatosan alakult át oxigén nélküli, fojtó gázeleggyé. A Fa azt nem tudta, hogyan, milyen tüdejűvé változtak az akkori emberek, csupán az élt emlékezetében, hogy egyre satnyultak, testük lassanként egyre jobban megnyúlt, egyre kevésbé emlékeztettek a létalapját is ostobán elpusztító, négy végtagú emberre. Két lábuk megmaradt ugyan, ám megnyúlt testükre korona nőtt, hisz mindig erre áhítoztak: uralkodni vágytak egytől egyig… Koronájuk alatt fejük belenőtt a törzsbe, a korona ágakká terebélyesedett, lombokat növesztett… A törzs, a test egyre kérgesebbé vált, ám a fa-emberek avagy ember-fák még képesek voltak helyváltoztatásra: eleinte kétségbeesetten futkároztak föl-alá, karjaikkal csapdostak, majd csupán lassú léptekkel döngették a talajt… Azután az egész bolygón végigsöpört az ítéletidő: a vihar vérfagylalón kitört, végigkorbácsolta a bukdácsoló ember-fákat, özönvizével kimosta alóluk a talajt, villámcsapásaival megtizedelte őket, meghasította törzsüket, és mire az éjsötét kitisztult, a dörgő fellegek elvonultak ̶  a nap immár meggyökeresedett, talajba kapaszkodott fákra tekinthetett alá Föld-szerte… A fák röghöz kötve, talajba kényszerítve sírtak. Lombjaik zúgtak, ágaik csapdostak, nyöszörgésük egekig hallatszott. Mert az ember-fáknak pusztán a testük változott fává: gondolat- és érzésviláguk emberi maradt. S emberi gondolkodással, villámgyorsan fogták föl sorsukat, és azt, hogy változtatni nem tudnak többé rajta. Akkor persze belátták, hogy mekkora bűnt követtek el, ám hiábavaló volt minden szánom-bánom: viharok tépázták őket, évszakok, évek teltek-múltak  ̶  ők még mindig faként meredtek az ég felé, s ember-tudatuk emlékezete kiegészült az előttük lefolyt hosszú évmilliók emlékeivel. A korábbi emberekkel, akik kizsákmányolták a bolygót, és jutalmul a bolygó tüdejévé változtak, ember-fákká…

  • Save

You might like

J. W. Cassandra

About the Author: J. W. Cassandra

I’m a teacher and a registered author either, at Artisjus as a writer and a poet in Hungary. I love forests, butterflies, flowers.

Leave a Reply

0 Shares 859 views
Share via
Copy link
Powered by Social Snap