Réges-rég
A réges-régi időkben, amikor az emberek elrontották a Földön a dolgokat, hatalmas pusztulás után alig maradt olyan, aki létezni tudott. Mivel az égi kapcsolat megszakadt, az emberek szerencsétlenek, ügyetlenek és tudatlanok voltak, sötétben botorkáltak régi tudásukhoz mérten. Már akik megmaradtak…
Az Égi Atya akarata
Megesett a szíve a földi emberek nyomorúságán az Égi Atyának, és a Sárkányok Égi Lakhelyéről a Földre küldte a jóakaratú, nagy tudású, hatalmas szellemi képességekkel megáldott sárkányokat, hogy tanítsák őket.
A sárkányok meg is tettek minden tőlük telhetőt, megtanították az embereket a kecsketartásra, a fejésre, a ruhanemű elkészítésére, és minden elképzelhetőre. Az emberek dolgozni kezdtek, gyarapodtak, okosodtak.
A Gonosz Szellem döntése
Egy szép napon azonban a világra is ügyelő Gonosz Szellem észrevette, hogy az emberek sora túlságosan is jól megy, ezért a Földre küldte a gonosz sárkányokat.
A gonosz sárkányok repülve ragadták el áldozataikat, fölemelkedtek velük a levegőbe, és lehajították őket, aztán vagy elkapták őket, vagy hagyták, hogy lezuhanjanak… A jó sárkányok ilyenkor az áldozat alá repültek, és visszavitték őket lakhelyükre.
Védelem
Mikor már túl sok olyasmi történt, ami a rosszindulatú sárkányok bűnlajstromát gyarapította, megtanították az embereket a védekezésre: saját pikkelyeikből adtak át nekik, hogy védjék őket. Ezeket a pikkelyeket az emberek a nyakukban hordták, és ha baj volt, csak megérintették: ilyenkor az adományozó jóságos sárkány azonnal ott termett segíteni.
Sárkányharc-módozatok
De nem mindig tudott egy-egy sárkány időben odaérni, mert többen is kérhették a segítségét, ezért megtanították az embereket a sárkányharc módjaira. Nem mindenkit taníthattak meg, csak a kivételesen ügyes, bátor és okos férfikat. Nőket nem, vagy csak kivételesen, mivel alkatuk eleve vesztésre ítélte őket.
A sárkányharc módjai közé tartozott a repülés, a sárkányfarok-csapás, ami kettéroppantott akár egy hegyet is egyetlen lágynak nevezhető csapással, a tűzlehellés, a megsokszorozódás és a minden irányból egyszerre való támadás. Az üvöltés, amit a gonosz sárkányok hallattak, a megfélemlítésre szolgált, de legtöbbször önmagában is hatásos volt, mert nem termett olyan hős, akinek ne remegett volna meg szíve annak hallatán.
Sárkánygyőző fegyver
Aki mégis kiállt a sárkány ellen, annak olyan fegyverekre volt szüksége, ami a sárkányt biztosan elpusztítja: az ilyen fegyverek különleges fémekből készültek, minden irányba kihegyezett éllel, de a leghatásosabb a gyémántélű fegyver volt a gonosz sárkányok ellen. A sárkánykarmok utánzására is megtanították a jóságos sárkányok ezeket a hősöket, de legfőképpen a gondolti hadviselés módjait akarták megmutatni nekik. Csakhogy ez nem sikerült, mert ezek az emberek nem álltak kapcsolatban az Éggel, éppen az elkövetett hiba következtében.
A sámánok megérkezése
A Sámánok Égi Lakhelyéről megérkeztek aztán a sámánok, akik az égi kapcsolatot megteremtették, és egy-egy „falu”, egy-egy közösség védelme teljes mértékben égi kapcsolatuktól függött. Minél erősebbek voltak ilyen téren, minél többet tudtak, annál hatékonyabban tudták védelmezni a közösség tagjait. Ők azonban nem voltak harcosok. Szerepük csak védelmező lehetett és helyreállító.
A jó sárkányok végül csak velük álltak kapcsolatban, amikor a döntő összecsapásban alulmaradtak.
Sárkánytalizmán
A jó sárkányok, amikor elpusztultak a Földön, a sámánokra bízták, hogy testük maradványait használják föl a védelem és a gyógyítás érdekében. Ezért a sámánok a jó sárkányok testét földarabolták, csontjaikat porrá őrölték, és ezt a sárkányőrleményt talizmánokba rakták, amit a nyakukban viseltek, sárkánykarmokat, -fogakat, -pikkelyeket és mindent, ami a jó sárkányokból megmaradt, felhasználtak a védelemre.
Sárkányszobrok
A porrá őrölt csontokat, néha a pikkelyeket vagy a karmokat, fogakat beletették olyan sárkányszobrokba, amelyeket éppen olyannak formáztak meg kicsiben, amilyen a jó sárkány volt. Ezzel védték a sátor belsejét, a házi tüzet, a családot és a jószágot. A varázserőt egyrészt a porrá őrölt sárkánymaradványoknak tulajdonították, másrészt annak az anyagnak, amiből a szobrok készültek: az aranynak és a drágaköveknek. A jó sárkányok szeme zöld volt, ezt smaragdból vagy malachitból rakták ki.
A gonosz sárkányok szeme piros volt, ha készítettek ilyen szobrot, azt azzal a céllal, hogy elvegyék a gonosz erejét. Ilyenkor a gonosz sárkányt mintázták meg aranyból, a szemét rubinnal rakták ki, a pikkelyeit smaragdból, a karmait lefestették, és a szobor belsejébe a jó sárkányból származó maradványt raktak.
A jóindulatú sárkányok ugyanazzal a tudással és ugyanazokkal a képességekkel rendelkeztek, mint gonosz társaik, csak ők segítették ezzel az embereket, nem ártalmukra voltak. Azért maradtak csupán alul a harcban velük szemben, mert az Égi Atya úgy akarta. Ő pedig ezt azért akarta így, hogy az emberek átalakuljanak.
Rontások elleni védelem
Az emberek a sárkánymaradványokkal és az ilyet tartalmazó szobrokkal hatékonyan tudtak védekezni a rontások, a betegségek és az égből érkező támadások ellen, gyógyításra is használták, és a maradványok szellemi ereje legtöbbször segített is rajtuk. Kezdetben minden ember értett az ilyenfajta védekezéshez, azonban egyre inkább kerülték a sárkánybarlangokat, mert amikor a gonosz sárkányok megneszelték a jóságos sárkányok tevékenységét, és megtalálták búvóhelyüket, ők is ilyen barlangokat kerestek maguknak, és álcázták magukat: fölvették a jóságos sárkányok alakját, hogy becsapják és elpusztítsák a gyanútlan és védtelen embereket.
Így rövidesen kialakult az a szokás, hogy egy-egy közösség, nagycsalád sámánja megtanulta fölismerni a gonosz sárkányok alakváltó cseleit, megtanult védekezni ellenük az Égi Atya segítségével, és alaposan fölszerelkezve védő amulettekkel, egyedül indult a jóságos sárkányokhoz tanácsért, segítségért, ha szükséges volt.
Varázserő
A sámánok ebben az időben képesek voltak az őket védő jóságos sárkányok maradványain keresztül az illető sárkány képességeit átvenni, így azonnal felismertek minden alakváltoztatást, maguk is képesek voltak rá, és repülni, égből és földről egyszerre minden irányból támadva harcolni, lángot fújni, földrengést, árvizet, szökőárt megindítani, sziklákat, hegyeket omlasztani. A jóságos sárkány erejét átvéve még le is tudták győzni a gonosz sárkányokat.
Különböző sárkányok
Nem minden sárkány volt azonban egyforma, a gonosz és a jó sárkányok közt is voltak különbségek: mindegyikük más-más tudásanyaggal rendelkezett, az általános képességeken túl azoktól eltérőkkel is, amelyeket már elregéltem. Minél erősebb, hatalmasabb volt egy sárkány, annál többet tudott, annál több képességgel rendelkezett, amellyel jót vagy rosszat tehetett, és annál több élettel is rendelkezett.
Az összes sárkányfajta legfeljebb ezer élet idejéig élhetett, legkevesebb egyetlen élettel érkezhetett a Földre, de az ilyen sárkányt könnyű volt legyőzni.
Különböző sámánok
A sárkányok eltérő voltának megfelelően a sámánok is különböztek egymástól: minél többet tudtak, minél több képességüket használhatták, annál hatalmasabb sárkányt kellett kordában tartaniuk avagy legyőzniük. Természetesen annak megfelelő tudású és képességű jóságos sárkány védelmét élvezték a sárkánymaradványok révén.
Sárkányfog-vetemény
A sámánok a sárkányfogakra különösen éberen vigyáztak: hatalmuk révén ugyanis megtudták, hogy a sárkányok a Földön a fogaik elvetéséből kelnek ki, s hogy a gonosz sárkányok ne szaporodhassanak el túlságosan, fölkutatták a sárkányfog-veteményeket, és mind fizikailag, mind égi erejükre nézve megsemmisítették őket.
Az egyszerű emberek a sámánok megjelenése előtt nem tudták ezt, ha láttak is sárkányfog-veteményt, nem tudhatták, mi az, és így megkülönböztetni sem voltak képesek őket egymástól. Pedig közvetlen a kikelés után roppant egyszerű volt megkülönböztetni őket: a jó sárkányok hajtásai fogazott szélűek és friss zöldek voltak, a gonoszoké a végén pirosra vált, a többi része zöldellt. Ebből a kezdeményből, ami valami különös növényre emlékeztetett, hirtelen gyorsasággal fejlődött ki aztán a sárkány: egyetlen nap és éjszaka leforgása alatt.
Élettartamuk a Földön sokkal hosszabb volt, mint az embereké: átlagosan három-négyszáz év, de voltak ötszáz éves, kivételes esetekben akár ezeréves sárkányok is.
Honnan került a földbe a sárkányfog?
Mivel a sárkány földi alakja sárkánykígyó, illetve -gyík volt ez idő tájt, évente két-három alkalommal vedlett. Ilyenkor a fogait is elhullatta, és helyettük újakat növesztett egyetlen nap alatt. Állkapcsából sok, sűrűn egymás mellett álló, hegyes, fűrészes fog meredezett, amelyet fegyverként is tudott használni, méghozzá félelmetes fegyverként.
Hát ezekből keltek ki a sárkányok, a jók is, meg a gonoszak is. Kis idő múlva úgy ellepték a Földet, hogy alig fértek el. Ekkor történt az, hogy a gonosz sárkányok a jókra támadtak, akik a vesztes harc után jószerivel eltűntek a Föld színéről is. A sárkányok szaporodását a sámánok sikeresen gátolták, mert ettől fogva egyre kevesebb gonosz sárkány kelt ki. Így már könnyebben tudtak ellenük küzdeni, hiszen visszaszorultak a vizekbe, a hegyek kénköves barlangjaiba, a levegőbe, és ijesztő ordításuk is ritkábban fagyasztotta meg a vért állatok-emberek ereiben.
Sárkányfű
A sárkányfog-veteményeknek nemcsak földi, hanem égi gyökereik is kapaszkodtak, így ezeket egyaránt ki kellett irtaniuk, hogy harcuk sikerrel járhasson. A földi gyökerek megsemmisítésére a sárkányfüvet használták, ami akkor jelent meg a Földön, amikor a sárkányok, és amióta a sárkányok emberi testet ölthetnek, ez a fű ki is pusztult. Különös kinézetű fű volt: vastag, erős fűszál, amelyen zöld és vörös pikkelyszerű csomócskák nőttek összevissza. Ha ezt némi fokhagymával vegyítve rászórták a sárkányfog-veteményre, az elpusztult. A fokhagyma elősegítette és támogatta a vetemény végleges elpusztítását. A sámán a növekvő vetemény megsemmisítésére a jóságos sárkányok égi erejét és tudását alkalmazta.
Módjáról azonban a sámánok szigorúan csakis egyetlen utódjuknak beszéltek, hiszen az emberek nem voltak alkalmasak ilyen tudás megértésére és befogadására. Annak oka pedig az volt, hogy az Aranykort egy meglehetősen kezdetleges állapotú emberi faj követte, amely az égi kapcsolatot elveszítette, annak létezéséről mit sem tudott, és nem volt képes rá, hogy megtanulja.
Táltosok
A sárkányok elleni harc a sámánok részéről nem merült ki a sárkányfog-vetemények elpusztításában, hanem arra alkalmas ifjakat fölkészítettek a sárkány elleni fegyveres küzdelemre, az égiek erejével pedig valamilyen állat – legtöbbször ló – alakjában segítették. Innen származik az, hogy több élettel ruházhatta föl a hőst a táltos vagy hasonló alakban segítő sámán úgy, hogy ráfújt a halottra, és az életre kelt, vagy megkenegette különböző forrasztófüvekkel, vagy meglocsolta az élet vizével, és újra erőt öntött belé, valamint tudása egy részét is átadta neki, hogy győzelemre segítse.
A feltámasztás módja a sámán erejétől, tudásától és égi hatalmától függött, erejének a kiválasztott ifjúba való átöntése pedig csak a sámán égi hatalmától.
Ha a sámán elég hatalmas volt, akárhányszor föléleszthette az ifjút, és minden élesztése után még erősebbé tehette. De mindig volt egy határ, amit nem léphetett át: ha az ifjú lelke elsötétült, nem lehetett többé föltámasztani. Ilyenkor szokott az ifjú kedvesének adott kendő „színében elváltozni”, vagy „vérszínűre válni” a mesékben, mert azok így őrzik ezt a változást.
Sámánhatalom
A hatalmat valóban birtokló sámán mindig tudta, mikor következik el a saját lelkének elsötétülése, és ha úgy érezte, akkor még előtte az ifjúra ruházta minden tudását és hatalmát: voltaképpen a sámán szelleme az ifjúba költözött.
Így már sikerrel vehette föl bármelyik gonosz sárkánnyal is a harcot, mert amelyik vitéz legyőzte a halált, az legyőzhetetlenné vált, akárhány élete lett légyen is a sárkánynak.
Képességei a sámán képességeivel azonosak lettek, alakváltoztatástól a folytonos föltámadásig minden sámánfogást ismert és alkalmazni tudott az ilyen ifjú, és amíg a Földön élt, a gonosz sárkányok pusztításával szerzett magának olyan hírnevet, amely megreszkettette minden gonosz sárkány szívét.
Sok ilyen sámán-harcos lett a Földön a gonosz sárkányok túlkapásai miatt, és sok ilyen sámán-harcos vette föl a harcot a vízben, a levegőben is a sárkányokkal.
A sárkányfejek levágása nem azért alakult ki a sárkányölő sámán-vitézek körében, mert vérengzők voltak, hanem a sámán szelleme sarkallta őket erre, aki éppen bennük élt tovább, mert pontosan tudta, hogy amelyik sárkányfejet halálakor levágják a törzsről, annak fogai veteményként soha többé nem kelnek ki.
Így lassanként kiirtották a sámán-harcosok a gonosz sárkányokat, és lehetetlenné vált a sárkányok sárkánygyík vagy -kígyó, vagy sárkány alakban való továbbélése.
Sebezhető pontok
Az emberek mindenek fölött tisztelték a sámán-harcosokat, és a levágott sárkányfejek, -karmok, -pikkelyek sámán által talizmánná bűvölt erejét használták föl maguk a védekezésre. Így a vitézek, akiket egy-egy sámán segített a sárkányok elleni harcban, a gonosz sárkányok maradványaiból készült talizmánok révén megtudták a sárkányok sebezhető pontjait, magukba szívták azok erejét és tudását, és ellenük fordították, így győzték le őket.
Sámántalizmánok
A sámánok pedig a talizmánokat az egyszerű nép fiai között osztották szét, amelyekbe mindig tettek a gonosz sárkányoktól származó maradványok közé jó sárkányoktól valókat is, és saját lelkük egy darabkáját. Ezeket az emberek arany sárkányszobrokba helyezték, a sárkányt pedig hol zöld, hol piros szemmel készítették el. Ez is a gonosz sárkányok hatalmát törte meg, mert amikor gonosz sárkány szobrát készítették el, abba mindig a legerősebb sámán lelkének egy darabkáját és a jóságos sárkányoktól származó kis maradványt tették – így a gonosz ereje megsemmisült.
Ezeket a sárkányszobrokat tették aztán a Holdsugarak Ezüstvitézeinek Népe tagjai sátraik főhelyére, hogy védje őket és családjukat minden bajtól.
A Sárkányok Népe
Így tudtak a sámánok a gonosz sárkányokon felülemelkedni, és így alakult ki a Sárkányok Égi Lakhelyéről érkezett égi népekből az a négy földi nép, amelyik együttesen a Sárkányok Népe nevet kapta: a Holdsugarak Ezüstvitézei, a Keleti Napsugár Népe, a Nagymedve és a Kismedve Harcos Népei.
Ez a négy nép nemcsak a földi harcokban volt, és képes ma is legyőzni a gonosz sárkányokat, hanem égi harcokban is, de ez már teljesen másfajta küzdelmekről szól, mint az eddigiek, mert addigra a sárkányok is átalakultak, és ezek a harcok a sámán-harcosok, a Sárkányok Népe harcosai és a gonosz sárkányok között ilyen formában már egy új korszakot jelentenek az emberek és népek történetében.
- 03. 05., J. W. Cassandra
