J. W. Cassandra: A Vörös Sárkánycsata

1 Like Comment
  • Save

A gonosz sárkányok Földre érkezése

Abban a nagyon régi időben, amely az emberemlékezet homályába vész, amikor még jó sárkányok tanították az Aranykor után a tudatlan embereket, egyszer csak megérkeztek a gonosz sárkányok is a Földre.

Ők nem kérték az embereket, hanem elragadták tőlük, amijükre megfájdult a foguk. És elvitték juhaikat, jó futó lovaikat, sátraikat, feleségüket, gyermekeiket, eladó leányaikat, mindent, amit csak el lehetett venni tőlük.

Lehelletükkel fölperzselték a Holdsugarak Ezüstvitézeinek Népe és más népek lakta pusztákat, üvöltésükkel elűzték a lakott vidékekről az embereket.

Szembeszállás

A jó sárkányok megtanították a sámánokat, és rajtuk keresztül a népeket az ellenállásra, a sárkányharcra, a sárkány-álcákra, s az égi és földi hadviselés trükkjeire, de hiába. Túl kevés bátor ember élt akkoriban a Földön, jószerivel a Keleti Hajnalsugarak Népe, a Holdsugarak Ezüstvitézei, valamint a Nagymedve és a Kismedve Harcos Népe hősei szálltak csak szembe a gonosz sárkány-erejével.

Pusztító gonosztettek

A gonosz sárkányok pedig szüzeket, ifjakat követeltek, barlangjaik, víz alatti lakhelyük mélyére, a levegőbe, és bármilyen más – ember nem járta – vidékre hurcolták el őket, kéjesen gyönyörködtek szenvedésükben, élvezettel nézték haláltusájukat.

A gonosz sárkányok embert-állatot megbetegítettek, a növényeket kipusztították, rettegésben tartottak mindenkit.

Sokszor csaptak össze a jóságos sárkányokkal, akik az embereket védték ellenük, és hol azok, hol a gonoszok kerültek fölül.

Kihívásra készülve

A jó sárkányok legerősebbike elhatározta egy szép napon, amikor már nem bírta tovább nézni ahogy a gonosz sárkányok öldököltek, hogy összehívja a jó sárkányokat, és együttesen megütköznek a gonosz sárkányokkal, hogy béke köszönthessen utána a Földre, és az emberek is békében élhessenek.

Ki is hívták a gonosz sárkányokat párviadalra, de előtte a Fősámánnak átadtak egy olyan kis nyakba akasztható zsákocskát, amelybe valamennyiük erejét, tudását és képességét tartalmazó sárkányvér, -karom, -fog és -pikkelyek őrleményét tették.

A sámánok előlkészülete

Megmagyarázták a Fősámánnak: aki ebből a borába vagy ételébe egy csipetet szór és elfogyasztja vele, olyanná válik, mint a jó sárkányok, és képes lesz legyőzni a gonosz sárkányokat. Lelkére kötötték, hogy ha megütköznek a gonosz sárkányokkal, valamennyi jó sárkány fogait, pikkelyeit és karmait gyűjtse össze, mert ezzel biztosíthatja a Sámánok Népének a gonosz sárkányokon való felülkerekedését akkor is, ha ők veszítenének a harcban.

A Fősámán meg is ígérte, hogy így tesz, sőt, még a sárkánycsontok összeszedését is magára vállalta. Összehívta sámánjait, mindegyikkel etetett vagy itatott egy csipet sárkányport valamibe belekeverve és elmagyarázta, mit kell tenniük.

A sámánok készen várták, hogy megkezdődjön az ütközet. Az embereket elmenekítették jó messzire, csak ők maradtak a földön élő növényekbe, sziklákba, kövekbe rejtőzve, készen arra, hogy összeszedjék a jóságos sárkányok maradványait, ha kell.

Felvirrad az ütközet napja

És felvirradt az ütközet napja. Már a pirkadat üvöltéssel, földrengéssel kezdődött. Egymásnak rontott a két sárkánysereg: a levegő zúgott szárnycsapásaiktól, kénköves lehelletük fölforralt folyót, tavat, levegőt; minden egyes csapásuk sziklákat döntött a földre, kiömlő vérük feketésvörösre festette a talajt.

Összecsaptak a levegőben: hatalmas sárkányfarkak, -lábak és -karmok zápora hullott az égből, minden csapásukra megremegett a föld; aztán leszálltak, és az ádáz küzdelem a földön folytatódott tovább. Lépteik hasadékokat támasztottak, csapásaik szökőárakat zúdítottak a földre, hegyeket omlasztottak porrá egyetlen mozdulattal; mérgük kiégetett minden életet, ahová csak jutott belőle.

Sokáig rengett a föld, hánykódtak a tengerek medrükben, a Nap eltakarta arcát, a Hold és a csillagok vérvörös füst-, hamu- és porfelleg mögött gyászolták a leírhatatlan pusztítást. Az emberek még a messzi távolban is érezték a sárkánylehellet perzselését, hallották vérfagyasztó ordításaikat, és rémülten húzódtak sziklák, hegyek, erdők oltalmába előlük. Ember – állat egyaránt rettegett a hatalmas sárkánycsata idején: a legősibb ellenségnek számító tigris, a kígyó is az emberekkel együtt menekült a sárkányok elől.

Csillagoltó, vöröslő homály

A csillagoltó, vöröslő homályban senki sem tudta, mitévő legyen, csak a sámánok tették a dolgukat: szívüket megacélozta a sárkánypor, amit a Fősámán adott nekik. Mindannyian, rettegve bár, de járták a csatamezőt: hol alakot változtatva, hol emberként, egyre gyűjtötték halált megvető bátorsággal a jó sárkányok maradványait, és vágták le szilajul a gonosz sárkányok holtteteméről a fejüket, mert így nem kelhettek ki többé fogaikból újabb sárkányok.

Holdhónapon át tartó ádáz küzdelem

Egy egész holdhónapon át tartott az ádáz küzdelem. A jó sárkányok színe-java elpusztult, de maradványaikból elegendőt gyűjtött a sámánhad. A sziklák vörös-fekete porrá őrlődtek ez alatt a holdhónap alatt, a föld megnyílt, és a gonosz sárkányok legtöbbjét elnyelte, ám a jó sárkányok így sem győztek: végül vezetőjük is elpusztult, csak annak egyetlen sarja maradt életben.

A Vörös Sárkánycsata emlékezete

Ez a sárkánysarj elbújt egy olyan barlangban, amely nagyon messze esett az emberek lakhelyétől, és nem volt szeme előtt a gonosz sárkányoknak sem. Csak a Fősámánnal érintkezett, aki segített neki sárkányfog-veteményét őrizni, és amikor kikelt, egy közülük átvette a jóságos sárkány tudását, erejét és képességeit – a többi elpusztult a további sárkányütközetekben. De ez a nagy ütközet volt a döntő, amelyben a jó sárkányok maradtak alul. A Sárkányok Népe ezt az ütközetet azóta is a Vörös Sárkánycsataként emlegeti, és évente megüli a helyén az emlékét. Ilyenkor sárkányport szórnak a földre, a levegőbe, a vízbe és a tűzbe, azután meghajolnak a négy égtáj felé, és a maradék sárkányport elrakják. Amikor a négy égtáj felé szórtak már belőle, egy keveset magukra is szórnak, ezzel azt akarják elérni, hogy ők is olyan erősek, bátrak és emberfölötti képességűek legyenek, mint a jó sárkányok és a sámánok.

Vörös Sárkány-csatamező

Ezt az ünnepet évente mindig a gonosz és a jó sárkányok megütközésének helyén tartják, amit Vörös Sárkány-csatamezőnek hívnak azóta is. Ezt a helyet elkerülik, csak az ünnepség ideje alatt tartózkodnak itt, mert úgy tartják, hogy a sárkányok még ma is kikelhetnek a földből, vagy rájuk ronthatnak a levegőégből, mert csak a csatára való emlékezés idején védi őket a sárkánypor-amulett.

A sámánok pedig szorgosan gyártották a sárkány-amuletteket, amelyek hamarosan éreztették hatásukat: az emberek megtanulták, hogyan kerüljék ki a továbbra is rájuk leselkedő és le-lecsapó gonosz sárkányokat, és megtanulták legyőzni őket a sámánoktól és a Sárkányok Népétől.

Szétszéledtek a négy égtáj felé

Amikor az utolsó gonosz sárkány sárkánygyík-teste is elpusztult, a Sárkányok Népe még egyszer találkozott az utolsó jóságos sárkánnyal, aki azt tanácsolta, hogy széledjenek szét a négy égtáj felé, és tanítsák meg a gonosz sárkányok elleni küzdelemre a többi népet is a világon, mert érezte, hogy kikelnek még erős gonosz sárkányok, akik majd tovább gyötrik az embereket, amíg csak tehetik.

Így a Keleti Hajnalsugarak Népe maradt keleten, a Holdsugarak Ezüstvitézei a szomszédságában, a Kismedve Harcos Népe a keletnek is a legszélére vitte ismereteit, hogy elterjessze, a Nagymedve Harcos Népe pedig nyugatra indult, hogy az ott élőket is megtanítsa mindarra, amit tud.

A Négy Folyó Sárkánya és a Négy Folyó Csillaga

Az utolsó jó sárkány pedig elvonult mindenki szeme elől, és a réges-régi hatalmas területű Sárkányföld négy északi folyója mentére, azok forrásvidékére költözött, mert tudta, hogy akit a Földön négy folyó övez, feje fölött a Hold, a Nap és a csillagok ereje és fénye, maga-magában pedig a jóság ereje buzog, az legyőzhetetlen. Ő és utódja lett később az, akit a Négy Folyó Sárkányának hívtak, és aki igen hosszú, békés életet élt, s a területén mindenki nyugalmát biztosította.

Amikor a Négy Folyó Sárkánya elpusztult immáron békés élete végén, az égre került a Négy Folyó Csillagára, amely a Holdsugarak Ezüstvitézei Népének legfőbb csillaga, és amely a medvevadász Nagymedve Harcos Népét a Nagymedvére emlékezteti az idők kezdete óta, így is hívják az ő nyelvükön még máig is…

 

  1. 03. 07., J. W. Cassandra
  • Save

You might like

J. W. Cassandra

About the Author: J. W. Cassandra

I am a teacher and a registered author either, at Artisjus as a writer and a poet in Hungary. I write from my childhood, in different genres: fantasies, poems, short stories.

Leave a Reply

0 Shares 681 views
Share via
Copy link
Powered by Social Snap