Ha semmid nincs, csupán az álmaid, akkor írd meg őket: az írás maga a varázslat, ami segít, hogy az álmok és a csodák valósággá váljanak!
J. W. Cassandra: A szépanya tükre
Ügyeskezű bútorkészítő legény
Valaha az idők homályán élt egy ügyeskezű legény, aki bútorkészítő mesterséget tanult ki, ahogy már az apja, a nagyapja, a dédapja, az összes felmenője is ebből a mesterségből élt meg. Még fiatalon bútorkészítő mester lett belőle.
Egy szép napon megnyitotta műhelyét, és olyan sok megrendeléssel árasztották el, hogy igen röpke idő alatt fölvehetett maga mellé inasokat, legényeket: égett a keze alatt a munka, szebbnél szebb tékákat, ládákat, komódokat, szekrényeket készített. Bármilyen bútort kértek tőle, azt csodaszépre alkotta meg: messze földön híre futott keze munkájának. Ez a bútorkészítő mindig fütyörészett, ha dolgozott: gyalult, fúrt-faragott, illesztékeket rakott össze, festett, lakkozott vagy gerendákat csiszolt – éles füttyszó adta hírül az arra járóknak, hogy dolgozik.
A képzeletbeli lány képmása
Egy szép napon ráébredt, hogy megunta már az anyja főztjét, elhatározta, hogy feleséget hoz a házhoz. Pénze annyi volt, hogy számolni sem bírta, hát elkészített egy képet: a lány, akit lepingált, ékes termetű volt, tömött hajkoronája alól büszkén tekintett a világra, tekintetének fényét a nyakán ringó kláris verte vissza, akár a folyó az éji csillag tüzét. Piros topánkája sokak tetszését kivívta. Csillagszemét irigyelték, mert az ő szemükben nem szikrázott föl az ég legszebb csillaga, sugarát nem vetette a bútorkészítő legényre.
Én magam volnék a mesterember!
S egy szép napon megrendelő érkezett: négy ló húzta a könnyű hintót, bakon ülő kocsis hajtotta, s az úr maga csak az ülésről nézett körül.
– Hallottam hírét, hogy bármi ékes bútort elkészít… De hisz adta-teremtette, öcsém, te még fiatal vagy, küldd ide a mesterembert! – ripakodott a zörgésre előkerülő bútorkészítő mester-legényre.
– Én magam volnék a mesterember!
– No, hát én olyan megbízást adnék, ha megegyezünk, hogy készítse el az én leányom nyoszolyáját diófából, de olyannak, hogy száz esztendő múlva is olyan legyen, mint újkorában!
S leszállott, hogy szemügyre vegye a kínálatot. No, ha ő szemügyre vette a kínálatot, a bútorkészítő legény is szemügyre vette a megbízás tulajdonosát, aki az apa mögött huncut csillagsziporkákat vető tekintetével, hajkoronájával, ékes orcájával máris megigézte a legényt. S az apa ordítására ocsúdott a bútorkészítő:
A folytatást a weboldalamon lehet olvasni, a link a leírásban található.
- 11. 21., J. W. Cassandra
