J. W. Cassandra:
Az Aranykor vége
Emberemlékezet óta
A Holdsugarak Ezüstvitézeinek népe őriz sárkányokat emberemlékezet óta. E sárkányok eredete a messzi, homályos időkbe nyúlik vissza. Valamikor régen, amikor az emberek számára véget ért az Aranykor, megjelentek a sárkányok a Földön. Benépesítették az egész Földet, és hatalmasak voltak. Nem tudja senki, honnan termettek itt, egyszer csak már itt voltak.
Ugyanebben a réges-régi időben olyan emberek, népek bukkantak föl a sárkányok megjelenésénél valamivel később, akiket addig senki sem ismert, ők maguk azt állították, hogy a sárkányok miatt érkeztek a Földre.
A Sárkányok Népének ősei
Az ősük Vörös Sárkányharcos és Keleti Hajnal volt, akikről később még mesélek. Alacsony növésű, harcias nép voltak, akik furcsa módon akkor harcoltak a legádázabbul, amikor leültek, lábukat furcsán keresztbe tették egymáson, a szemüket behunyták, vagy egyetlen pontra függesztették, és meg sem mozdultak. Őket nevezték el később Keleti Hajnalsugár Népének. Mivel nem a Földről származtak, mérhetetlen tudásanyaggal rendelkeztek.
Ennek a népnek az egyik oldalhajtása a Holdsugarak Ezüstvitézei, amely útjukat jelzi, amelyen a Földre ereszkedtek a Sárkányok Népei közül. Amikor még eredeti lakhelyén élt, ez a nép a sárkányokkal egységben létezett. Azonban a földi Aranykor véget érésével a körülmények megváltoztak: a Földre érkeztek azok a sárkányok, akik azért jöttek, hogy pusztítsák az embereket, és azok is, akik azért jöttek, hogy tanítsák, segítsék őket.
Kezdetben
Kezdetben több jóindulatú sárkány élt a Földön, mint rosszindulatú. Ők voltak azok, akik a betegségek rossz szellemeit segítettek elűzni a Holdsugarak Ezüstvitézei, valamint a Keleti Hajnalsugár Népe sámánjainak. A sámánok kevesen voltak, de olyan tudással rendelkeztek, amelyet a saját világukból hoztak, és amely az embereknek egyaránt árthatott, illetve lehetett hasznára is. A választás nem a Földön történt, ezért a sámánok a népnek itt csak jót tehettek. Ebben a szerepben segítettek a jó sárkányok: megtanították őket a sárkány-módszerekre, a sárkány-látásmódra, a szelleműzésre és bizonyos fokú harci ismeretekre is.
Hatalmas tudásukat átadták az embereknek, így azok gyarapodtak. Előfordult az is, hogy egy-egy ember lányába szerelmes lett egy sárkány. Ilyenkor, ha a lány hajlandó volt, vele élhetett. Ez azért volt fontos, mert akkoriban a sárkányok nem emberi alakban léteztek, hanem sárkánykígyó, sárkánygyík, „többfejű” testben létező sárkányok és effélék is voltak.
Ha a lány elfogadta a sárkányt, a család ezt tiszteletben tartotta, sőt, megtiszteltetésnek érezték, hogy a sárkány az ő lányukat választotta ki. Fiúkat sosem választottak az emberek közül, mert a sárkányok hímneműek és nem emberi módon szaporodnak. Ezt elárulták az embereknek is, de a módját nem.
Pusztító sárkányok
A jó sárkányokat azonban messze fölülmúlták számban a pusztító indulatú, gonosz sárkányok. Ők nem próbáltak jót tenni: betegségeket, szerencsétlenségeket, árvizeket, tüzet, földrengést idéztek az emberek fejére, rájuk omlasztották a sziklákat, megindították a köveket, az erdőket, hogy elpusztítsák az embereket, a gonosz szellemek egész hadát vonultatták ellenük…
Elveszett égi kapcsolat
Mindez azért volt lehetséges, mert az emberek az Aranykor végén olyan végzetes hibát követtek el, amely miatt a Föld teljesen megváltozott: a termő, viruló tájak kietlenné, lakhatatlanná váltak; az állatok, emberek nagy része elpusztult, sivár és terméketlen maradt minden. Az égi kapcsolat elvesztésével az emberiség tudatlanságba, sötétségbe zuhant, amin a Sárkányok Népe nem segíthetett, de még a jó sárkányok tudása, erőfeszítése sem…
A történet folytatódik.
- 03. 04., J. W. Cassandra
(Részlet)
