J. W. Cassandra:
Merész álmok
– Üdvözöllek, Dobozlakó! Mivel korábban már találkoztunk, úgy illik, hogy szívélyes fogadtatásunkat viszonozzam valamiképpen!
– Üdvözöllek, Űrlény…
– Nos, újfent az űrhajóra invitállak. Ám mint látod, én magam siettem üdvözletedre, s most a hajónak olyan részét mutatom meg, amit nem láthattál eleddig… Jöjj, kövess!
S a dobozlakó úgy érezte, mintha mágneses erőtérrel vonzaná őt az űrlény, lába sem érte a földet, lebegve haladt a sehol sem látható űrhajó felé az űrlény nyomában. Hiába lett az utolsó találkozó óta a Végtelen Vándora, azért még érték meglepetések őt is.
Az űrhajó legénységét alkotó további űrlények mondhatni, barátságosan fogadták, mintegy varázsütésre félrehúzódtak útjukból. Az űrhajó vezetője pedig – mert ő sietett a dobozlakó elé – egy tökéletesen rejtett, kör alakú terembe vezette őt. Ahogy a hermetikusan zárt ajtók sora föltárult, majd ismét bezárult mögöttük, a dobozlakó elméjében sorjáztak az ötletek: labor, kísérlet, börtön, megfigyelőhelyiség, tanterem… Ám az űrlény elcsitította elméjében e zsongást, s ahogy a kör alakú helyiségbe léptek, mentálisan a következőt adta át:
– Nézz körül alaposan! Ez itt a vezérlőterem. Soha nem mutatjuk meg dobozlakóknak, mert csökevényes intelligenciájukra árnyat vet a rettegés, a hatalomvágy, a gyilkos indulat, a kapzsiság és a káröröm. Sorolhatnám, de pontosan tisztában vagyok vele, hogy magad is tudod.
– Köszönöm a bizalmat, ó, Űrlény! Ám utolsó itt-jártatokkor láttam a vezérlőtermet…
– Az nem ez a vezérlőterem volt! Ez a rejtett vezérlőterem, kormányaitok szigorúan titkos minősítésénél is titkosabb. Utolsó találkozásunk idején vizsgálatokat végeztünk rajtad, emlékszel?
– Igen.
– Nos, ez kiterjedt fizikális állapotfelmérésen túl az intelligenciádra, az érzelmi mutatóidra, az erkölcsi érzékedre, a felelősségérzetedre; valójában tökéletesen feltérképeztük, milyen vagy. A vizsgálat eredményét bolygótanácsunk elé terjesztettük, mivel régóta keresünk már épp ilyen embert, ahogy ti nevezitek magatokat, Dobozlakó. Alkalmasnak ítélt e tanács arra, hogy beavassunk e fontos titokba. Ennélfogva először is elmondom, azaz áttöltöm elmédbe, amit tudnod kell, azután mindent megmutatok és elmagyarázok. Kérlek, ülj le! – Ahogy az űrlakó erre gondolt, valami villant, s a vezérlőteremben két szék jelent meg gondolata ereje nyomán. A dobozlakó szembe ült az űrlénnyel, s futólag csodálkozott, hogy mit sem lát a voltaképpeni vezérlőteremből…
Ám könnyű álomszerű felleg vonta be elméjét, elárasztotta, ő pedig átadta magát ennek az áradatnak. Futó érintés térítette vissza a valóságba, ahol az űrlény ült vele szemben, s hallotta őt elméjében:
– Most várnunk kell, Dobozlakó, hogy az információk, melyeket átadtam, felszínre törjenek. Ehhez aludni fogsz, úgy könnyebb és gyorsabb. Nem esik semmiféle bántódásod, kezeskedem róla!
– Biztos vagyok benne, ó, Űrlény… – s a dobozlakó mély álomba merült.
Amikor fölébredt, elméjében csak úgy sorjáztak elő az információk, melyeket az űrlény adott át neki:
„Az embereket a bolygó lakhatatlanná válása miatt jelenleg – ráadásul egyre gyorsuló ütemben – a végveszély, a kipusztulás fenyegeti. Ciklikus civilizáció-fejlődés állt fenn évmilliók óta e bolygón, ám a jelenlegi mértékű légszennyezettség, talaj- és vízmérgezés, globális pusztítás, amely az embernek köszönhető, rövidesen átlépi a bolygó-lakhatósági / lakhatatlansági állandót, s ez nyilván az élet mint olyan, végleges pusztulását vonja maga után. Korábban volt lehetőség az élet megújulására, mivel a légkör megmaradt…
Mint tudod, az űrlakók valójában és eredetileg emberek, akárcsak ti. Persze attól, amilyen a mai átlagos földlakó, meglehetősen különböznek velem együtt. Többek között az öszvér csökönyösségével, a hatalomvággyal és egyébbel térnek el tőlünk, amit elalvásod előtt mondtam.
A fő azonban, amely megkülönböztet bennünket tőletek, az intelligens elme, amelyet kifejlesztettünk, s amely fejlett szociális érzéket követel meg mindannyiunktól egyformán, valamint altruizmust, szabálykövető viselkedést belátás alapján, békés hozzáállást és az élet elfogadását, segítését annak minden létformájában. A mentális erőtér, amelyet a Föld nevű bolygó áraszt, és amelyet fényévek távolából is fogunk, mivel ezirányba is fejlesztettük elménket, meglehetősen kaotikus hullámokból áll. Sikerült azonban a céljainknak megfelelőket – és az ezek mögött álló egyedeket – kiszűrnünk. Te vagy az egyik közülük, és szerencsére a káosz közepén is akadnak szép számmal hasonlók. Ám te arra vagy alkalmas ezen felül, hogy megtanuld – és továbbadd – a bolygó elhagyásának mikéntjét. Az evakuációt. És azokat az elveket, valamint annak gyakorlatát, hogyan lehet átalakítani egy adott bolygót és annak értelmes lényeit abba az irányba, hogy egyrészt ez értelmes lények óvják a bolygót, másrészt a bolygó-űrhajó mint olyan, létrejöhessen és fenn tudjon maradni. Tudom, hogy ez mérhetetlen csodálkozásra fog késztetni, amikor elméd felszínére kerül…
Nos, kezdjük ott, hogy építsetek olyan űrhajókat, mint a mieink! Szemmel látható részük, és ezáltal az, amely a fizikai térben való repülésnek, dimenzió-átlépésnek, a téridő görbületének, egy adott naprendszerben történő utazás mindenféle hatásának, objektumának, csillagászati eseményének van kitéve, alapvetően kicsi, könnyű szerkezetű, antianyag-meghajtású, le tudja győzni bármiféle űrbeli objektum gravitációs erejét, ha szükséges, gyorsulását és manőverezési sebességét. Manővereit a téridő nem befolyásolja – egyik naprendszeré sem -, az anyabolygóval duplán biztosítva kapcsolódik egyfajta számítógépe, a földi internethez hasonlóan, ám ez a többirányú kapcsolat hipertéren át működik. Ugyanakkor minden űrlény eszköz nélkül, az elméjével is képes kapcsolódni… Tehát ha a vezérlőegységek meghibásodnának, ami kevéssé valószínű, bár a valószínűsége nagyobb, mint nulla – nos, ez esetben az elménk lép azok helyébe… Az anyabolygó irányítóközpontjára vagyunk hangolva, ez űrlényeknél alapvető. Tehát ha nem esünk agresszív, félelmükben gyilkoló hordák áldozatául, visszatérésünk biztosítva van. Ennek az űrhajónak, az elme kapcsolódásának, és mindannak, ami létrehozásához szükséges, a módját átadjuk annak a csoportnak, amely a káoszban is megfelelő maradt hozzá, akárcsak te. Ehhez az elme-akcelerátort fogjuk használni, amely DNS-szinten is kódol és dekódol mindent, tehát e képesség és tudás utódaitok sajátja is lesz születésüktől fogva, majd genetikusan tovább öröklődik. Nálunk is így történt.
A második fázis az űrhajó-álcázás: szemre apró, törékeny, sebezhető. Valójában virtuális terekkel rendelkezik, fény- és sugárfegyverekkel – amelyek csupán védekezésre szolgálnak –, továbbá egyéb fegyverekkel, amelyeket szintén megismertetünk veled és a kiválasztott csoporttal. Valamint laborral, szükségletek szerinti helyiségekkel, felszereléssel, amelyek csupán akkor nyilvánulnak meg fizikailag, ha szükség van rájuk. Így a tömeg és a méret meglehetősen csökkenthető, nulla és egy közé, ami lehetővé teszi a dimenzió-átlépést, a manővereket, és egyebet.
Az űrhajó belső vezérlőterme – ez, ahol jelenleg tartózkodunk -, egyrészt az anyabolygóhoz tud visszavinni bármikor, bárhonnan egyetlen szempillantás alatt. Másrészt a virtuális téridőbe tud szállítani, ahol a létformák is virtuálisak. Nos, ezt még kifejtem, ha fölébredsz, mármint ha szükséges. A másik fontos állomás az űrvárosok: űrvárossá alakított valóságos városokról van szó, amelyeket ökológiailag tökéletes újrahasznosításra állítanak be lakói, majd átalakítják afféle repülő városokká, amelyek kezdetben a valóságos térben repülnek, valós téridőben, az űrobjektumok és űrbeli káros sugárzások elkerülése érdekében gömb alakban nano-pajzzsal körbevéve, így adott naprendszeren belül képesek bárhova eljutni, a rajtuk élő összes lénnyel egyetemben. Azaz nincsenek bolygóhoz kötve, mivel anélkül is fenn tudják tartani az ökoszisztémát, és annak létfeltételeit is képesek biztosítani. Viszont az első fázisban ezek pusztán az eredeti naprendszerben képesek csupán repülni és eljutni adott objektumokhoz. A második fázisban kiépítésre kerül az ilyen repülő városokon a dimenzió-átlépéshez szükséges virtuális valósággá átalakító technológia, amely egy egész várost képes virtuálissá alakítani és viszont: valósággá tenni a fizikaiban. Ez a technológián túl speciális mentális műveletsor, amelyet meg kell tanulniuk az űrvárosok lakóinak, ez alatt az értelmes lényt értem, az embert. És együttesen kell használniuk. Szabályait, módját meg fogjuk ismertetni veled. Amint ez a virtualizáló – fizikai valósággá alakító mentális műveletsor működik, a repülő városok képessé válnak dimenzió-átlépésre, mivel nem kötődnek immár szorosan az anya-naprendszerhez. Arra is képessé válnak ezáltal, hogy a nem-fizikai kvázi-térben és -időben létezzenek, és tetszőlegesen váltogassák a megnyilvánulás és a nem-megnyilvánulás szakaszait. Mindez a rajtuk élő ökoszisztémára és a lényekre nem hat károsan.
A következő szakasz olyan lépés, amely ébredésed után valószínűleg először sokkoló, elképzelhetetlen lesz számodra, de később ráébredsz, hogy lehetséges. Ez a bolygó-űrhajó. A bolygó-űrhajó azt jelenti, hogy a bolygót, mely az életteret biztosítja annak minden egyéb feltételével egyetemben, át kell alakítani úgy, hogy mind fizikailag, mind ökoszisztémájával és annak fenntartását biztosító körülményeivel alkalmas legyen a repülésre, ahogy egy repülőgép vagy egy űrhajó; emellett azt is jelenti, hogy az adott naprendszerbeli helyéről, a pályájáról el kell tudni téríteni, lehetővé kell tudni tenni, hogy akár teljesen el is hagyhassa eredeti naprendszerét és továbbiak felé haladhasson. Ez a fizikai oldala. A másik oldala a kapcsolódás: a mentális átalakulás az értelmes lények tudati összekapcsolódását célozza. Azaz bizonyos elvek, szabályok mentén átalakul az adott bolygó emberisége – az alkalmatlanok kihullanak a rostán, de erről nem egyes gazdag vagy hatalmat birtokolni vélő egyedek döntenek, hanem mi, mert mi egyrészt keresztülmentünk már ezen a folyamaton, másrészt feltétlen fejlettebbek vagyunk nálatok ebben a fázisban. Az emberiség átalakítását mi biztosítjuk, mégpedig olyan irányba, amely rajtunk észlelhető: azaz a mentális fejlettségnek olyan fokára juttatjuk el, amely „az élet tisztelete”, hogy jelen civilizációtok egyik XX. századi polihisztor filozófusának, Albert Schweitzernek legfőbb elvét idézzem. Másrészt ez a fok a már vázolt békés, mentális együttműködésre alkalmas egyedek kifejlődése is.
Természetesen fizikailag is egészséges, erős és alkalmazkodásra képes egyedekre van szükség az extrém hideg-meleg, éhség, stb., eltűréséhez. Ezen felül a mentális alkalmasság a legfontosabb. Mindezekre gondunk van és lesz, ezt biztosítja az a változás, amely az isteni törvények értelmében enged bennünket tevékenykedni.
A bolygó-űrhajó összességében tehát képes elhagyni eredeti naprendszerét – később mindenféle naprendszert – és képes átlépni a virtuális világba, ám ha szükséges, újra vissza is térhet a fizikaiba. Ilyen a mi anya-bolygónk is.
Nos, a fejlődésmenetet vázoltam, a továbbiakban a kérdéseidre válaszolok – mert lesznek -, valamint oktatásban részesítünk egy meghatározott ütemterv szerint. Ébredj!”
Így történt, hogy a dobozlakó fölébredt, majd mindez elméje felszínére jutott. Határtalan csodálkozása tetszett az űrlakónak, ezt bizonyos hullámrezgésekből észlelte.
– Valóban kérdeznék… hm… Kik is vagytok ti, ó, Űrlakó? Miért…?
– Mint feltártam, eredetileg emberek vagyunk, akárcsak ti, Dobozlakó. De meglehetősen módosítottuk magunkat. Mire vonatkozik a miért?
– Miért avatkoztok a bolygó életébe? Miért segítetek?
– Mert valaha mi álltunk a tökéletes kipusztulás szélén, és ugyanígy segítettek minket az előttünk átalakult emberi lények. Ez a mentalitás változásának egyik jele: amit kapsz, add is vissza, éspedig a jót… Tegyél jót azzal, aki rászorul, mert valaha te is rászorultál, és téged is kisegítettek elődeid… Azután pedig egyszer majd ti lesztek az űrlények, akik egy jövendő emberiségen segítenek, és ez így alkot végtelen láncot…
– Honnan származtok?
– A Földről. De az a Föld – ez, ahol most vagyunk – rendkívül különbözött a jelenlegitől. 4,6 milliárd éves léte alatt e bolygó többször is keresztülment az értelmes élet által belakott és lakatlan, lakhatatlan formáin, szakaszain, és ez valószínűleg folytatódni fog még elég hosszú ideig. Úgy nagyvonalakban hárommilliárd év van még hátra addig.
– Igen, mert a Nap kihűl…
– Vagy robban… Mindenképp lépnetek kell! Ezért jöttünk, segíteni.
– Hogyan alakítottátok ki az űrhajót a virtuális térrel? Hogyan alakult ki a repülő város? A bolygó-űrhajó?
– Fizikailag? Mindegyiknél ugyanazt a tényezőt kellett figyelembe vennünk: az ember és az ökoszisztéma életciklusát, az életritmust, ami lehetővé teszi, hogy munkálkodjon. Ha űrhajót építesz, amely az adott naprendszerben halad; ha űrvárost, bolygó-űrhajót hozol létre, akkor is ugyanazt az anya-bolygón már megszokott, ún. cirkadián ritmust kell biztosítani a repülő objektumokon, mint az anya-bolygón, jelen esetben a Földön. Ellenkező esetben a kényes tudás sérül elsőként, ezt pedig nem szabad megengedni a repülés és a fejlődés biztosítása érdekében. A cirkadián ritmus a bioritmust is szabályozza minden lény esetében, amely a fajfenntartáshoz elengedhetetlen, ha bolygó-űrhajóról beszélünk. Ameddig a valóságosnak mondott téridőben közlekednek e repülő objektumok, feltétlen szükségesek eme körülmények.
– És ha képessé válnak az adott naprendszer elhagyására, dimenzió-átlépésre? Akkor mi történik az élő szervezettel?
– Akkor természetesen kiszakad a korábbi téridőből, megváltozik a cirkadián ritmus – hacsak nem tartják fenn mesterségesen -, a téridő-görbület, a szögek, a bolygók pályái is lehetnek az eredetitől valamelyest eltérők, s ez a kevés, ám nem-nulla érték is hatalmas változásokat hozhat: például űrszél röpíthet nemkívánt irányba, amely több tényező mellett a bolygópályák eltérő voltából is ered; vagy más életciklusnál tarthat a szóban forgó naprendszer, ezáltal a központi napjából áradó fény erőssége, fényessége is eltérhet az eredetileg megszokottól, s ehhez is alkalmazkodni kell. Vagy lehet, hogy megoszlik a központi nap szerepe két vagy akár három, egymás körül is keringő nap között, s a keringésidejük, egymáshoz viszonyított távolságuk, pályáik egymásra vetülő síkja és annak szögei gyökeresen más rendszert alkotnak – noha ez is fizikai rendszer -, mint amit egyetlen központi nap esetén tapasztalunk. Ki is kell tudni kerülni az ilyenből, mégpedig a bolygó-űrhajó vagy repülő város összegészét figyelembe véve!
Adódhat olyan lehetőség – és ezt meg kell tanulni elkerülni -, amikor fekete vagy fehér lyuk az, ahova a dimenzió-átlépés vezet. Az eseményhorizontot szemlélve végtelen idejű keringés venné kezdetét, de ha ettől távolabb lépünk gondolatban, az objektum belehullna a fekete vagy fehér lyukba. Ami fizikailag a megsemmisülést jelenti, ugyebár…
Azután létezhet olyan eset, hogy a látható univerzumból a sötét anyagba lép át az objektum. Megjósolhatatlan következményekkel. Mert a fekete vagy fehér lyuk esetén 99,9%-os a fizikai pusztulás valószínűsége, ám a sötét anyagot még mi sem ismerjük igazán… Történtek már kísérletek részünkről, hogy feltérképezzük, de nem tudnék fizikai törvényszerűségeket felmutatni, amelyek ugyanígy működnek ott. Lehet, hogy a tükörképe ennek a világnak az, amit a sötét anyag magába zár. Tehát fordított irányok, fordított téridő. De akkor vajon ott merre tart a fejlődés? A fény itt ugyebár egy napból árad. De ott? Valahonnan tart vissza egy adott napba, ami épp formálódik? Vagy nincs is? Esetleg csak derengés van, ami nem elegendő a fizikai élet fenntartásához? Nem tudjuk. De egy napon megtaláljuk a választ, biztos vagyok benne!
– És ha ez a sötét anyag az, ami mindent szabályoz? Erre nem gondoltatok?
– Mit értesz ez alatt? Az aktuális Univerzumot, amelybe a Tejútrendszer is tartozik? Vagy ennél tágabb a horizontod?
– Eredetileg az aktuális Univerzumra gondoltam…
-És mit tudsz az aktuális Univerzumban a sötét anyagról?
– Maga a sötét anyag, ha jól tudom, 23 %, a sötét energia pedig 72 %, míg a látható anyag mindössze 4,6 % az egész Univerzumra értve. A fennmaradó 0,4 % az űrbeli terra incognita…
– Nos, ezt az arányt jól tudod, ám léteznek a párhuzamos dimenziók is, és a többit még nem is említettük. Viszont ez a terra incognita tetszik nekem…
– Köszönöm, Űrlakó! Ha az arányokat a kérdés megválaszolásához figyelmen kívül hagyjuk, akkor arra gondoltam, hogy a látható univerzumok megjelenő formáit azok összes szabályával, rendszerével egyetemben ez a sötét anyag – vagy energia – „bocsátja ki”, teszi lehetővé. Egész, évmilliárdokra terjedő élettartamával, mindennel együtt. És akkor nem tükör-világ.
– Lehetséges. Akkor nem tükör-világ, hanem mátrix. Amiről korábban beszéltünk.
– Igen, de ez virtuális mátrix, azaz a virtuális létezésé, emlékszem.
– Ezt el is vártam tőled, Dobozlakó! Nos, viszont nem valószínű, hogy ez a feltételezésed megállja a helyét. Egyrészt akkor nem volna virtuális létforma, a többi fajtáról nem is beszélve; másrészt már elkezdtük feltérképezni a sötét anyagot a sötét energiával, és inkább a tükör-elmélet valószínű, nem a mátrix.
– Hogyan térképezitek föl?
– Mentálisan járjuk körül. Egy ember erre nem képes, a Mátrixunk össz-mentális ereje hatol át rajta úgy, hogy képletesen „letapogatja”, illetve „átjárja” azt. De meglehetősen merev ellenállásba ütközünk. Nos, erről még soha, egyetlen dobozlakónak sem tártunk föl semmit…
– Értem. De hogy jut oda el a magatokfajta űrlény?
– Nem jutunk el, hanem távolból hatol át a Mátrix össz-mentális ereje rajta. Ezt ugyanolyan hatékonysággal meg lehet oldani, mint amikor közvetlen közelben tartózkodik a vizsgált objektum vagy lény. Ilyen értelemben semmiféle téridő vagy dimenzió nem akadály. De csupán az említett módon, mert ez isteni akarat szerint történik így.
– És mi a különbség a virtuális lét és a fizikai között? Azt mondtad, váltogatjátok… Ez a szellemi lét?
– A virtuális lét nem fizikai és nem is szellemi, hanem valahol a kettő között található. Azaz van fizikai alapja, amely a fizikaiban meg is nyilvánul, és ugyanakkor képes függetlenedni attól, azaz fizikailag nem észlelhető, érzékszervekkel nem érzékelhető. De létezik. Sajnos nem is szellemi, mivel a szellemi létforma olyan tiszta, amely ezen messze fölüláll. A mi virtuális létünket a mentális felől lehet megközelíteni, annak minden jellemzőjével. Mivel mentálisan egységet alkotó emberekké váltunk, de alapvetően emberek vagyunk, maradványokkal is kell számolnunk e mivoltunkból. Sok esetben sikeres a békés, az életet segítő mentalitás megvalósítása – mint a mi esetünkben is -, vannak azonban olyan űrlakók, akik nem egészen jól birkóztak meg ezzel, és többé-kevésbé hatalom- és gyilkolásvágy is hajtja őket. Ezek az űrlények háborúkat, pusztítást jelentenek egy adott bolygó lényei számára. Mi a békés mentalitás felé való átalakulást nyújtjuk. Ha ezeket a háborúkat szító, ellenséges űrlényeket tekintjük, sem mondhatjuk, hogy a mi mentális és egyúttal virtuális-valóságos létformánk szellemi volna, sajnos. Ezért is mondta jelen civilizációtok egyik bölcse, Konfucius, hogy „a csírák ismerete isteni bölcsesség.” Természetesen e mondást több szempontból is lehet értelmezni, a mi esetünkben azonban arra világít rá, hogy nem egészen tökéletesen sikerült az eredeti mentális átalakulásunk, és hogy mi sem vagyunk tökéletesek. Pusztán valamivel talán jobb vagy tökéletesebb módot dolgoztunk ki arra, hogy fenntartsuk létünket.
– Előző találkozásunkkor beszéltél olyanokról, mint például az Orion-lény, aki alapvetően hideg…
– Ez nem egészen kapcsolódik ide. Ők másfajta civilizációt képviselnek. Erre most nem szeretnék kitérni, mivel egészen máshová vezetne, mint amit meg kell ismerned.
– Vannak hasonló egyéb ilyen lények is?
– Hogyne! Ahány van, annyiféle civilizáció képviselője egyéb jellemzőkkel. Nos, sajnos vissza kell térnünk eredeti témánkhoz!
– Értem. És mi a helyzet a virtuálissá alakítással? Hogyan lehet ilyet végrehajtani?
– Több szakaszból áll. Az első lépés a mentális átalakulás és összekapcsolódás a megfelelő szabályrendszer szerint. A második ennek beépülése, a harmadik az átörökíthetővé alakítása, a negyedik a fizikai mivolt átalakítása. Ezt így hiába magyaráznám, mert előbb mentális átalakuláson kell hozzá átesned. De annyit elárulok, hogy egyfajta mentális központ létrehozását jelenti, amely oda-vissza irányú. A fizikaiság ezáltal bizonyos műveletek végrehajtása révén átmenetileg átalakul, „megszűnik” – azaz úgy tűnik -, és két dimenzióban létező mátrix-résszé válik. Bármi. Ugyanakkor megőrzi minden jellemzőjét is, és adott esetben vizuálissá, fizikai érzékszervekkel érzékelhetővé válik.
– És nem jár fájdalommal? Nem jelent halált a fizikai testre, ha élőlényről van szó?
– Nem, biztosíthatlak, hogy semmiféle fájdalom nem kíséri, és ez nem halál. Ez átalakulás. Ha egy lény olyan, mint mi, azaz mentalitása szervesen bekapcsolódik egy egységbe, mint például a bolygó-tudat vagy az univerzális tudat, akkor a halála esetén sem fizikailag nem jelenik meg többé, sem virtuálisan nem létezik. Csupán léte, lénye kivonatát őrzi meg a Mátrix. Mert a fejlődés kulcsa benne rejlik minden ilyen lényben, minden ilyen lény mentális jellemzőiben, hiszen attól még, hogy a Mátrixszal és a bolygóval, annak lényeivel összekapcsolódik, meg is őrzi önnön saját, csak rá jellemző lényegét. És ez az, amit a Mátrix a lény halála után megőriz. Egyébiránt a bolygó- és univerzális tudat ehhez kapcsolódó vonatkozásairól bővebb ismereteket szerezhetsz Asimov regényeiből. De én a Mátrix vonatkozásait is szeretném megismertetni veled, mert ez ott sem szerepel.
-Ismerem a regényeit, űrlakó. De most azt szeretném tudni, hogy amíg a lény csak átlép a virtuálisból a fizikaiba és vissza, addig mi történik?
– A Mátrixon élő rész a lényege, azaz ebből a lényt energia járja át. Ő maga is bocsát ki energiát. Ha fizikai, akkor átáll a Mátrixon a „váltó”, mondjuk így, a fizikai jellemzőkre; ha virtuális, akkor megfordítva. De az alaplényeg energiái áramlanak. Ha egy ilyen lény meghal, a Mátrixon kialszik ez az energiaforrás. Csak a lényegi kivonata marad fenn. Ez az isteni törvény.
– Roppant fura!
– Ó, igen, valaha nekünk is az volt! És most nézz körül: ez itt a rejtett vezérlőközpont.
– Emlékszem rá, hisz az is a te irányításoddal történt, hogy én már kapcsolódtam a Mátrixszal, mikor utoljára találkoztunk. Az hogy történhetett?
– Nos, igen, az volt az „ízelítő”, és azért mehetett végbe, mert az én irányításommal elmédet alkalmassá tettük a kapcsolódásra. Ám az csupán tapasztalatszerzésre szolgált.
– De megváltoztam tőle…
– Igen, ez a mellékhatása. Viszont a felkészülés a folyamatos mentális létezésre – a mentális kapcsolódásra – akkor is az előbb ismertetett fázisokat foglalja magába, és ha valaki úgy kerül kapcsolatba vele, ahogy te, az véletlenszerű változásokat hozhat létre, amelyeket mi sem tudunk előre kiszámítani. Ezért maradunk az eredeti tervnél, az biztonságos. Nos, vess egy pillantást a rejtett vezérlőközpontra, mivel ezt nem láttad még! Remélem, tudatában vagy a kiváltságnak, hogy láthatod!
A dobozlakó bólintott, majd körülnézett. A kör alakú helyiségben egyfajta pultszerű építmény futott körbe. Mindenütt csatlakozópontok várták szabályos közönként az űrlényeket, a pult fölött kivetítők álltak. A csatlakozópont volt az átalakított „billentyűzet”. Valójában nem is volt szükségük mindezekre, mégis így rendezték be a titkos vezérlőtermet, mivel az eredetileg kialakított változatot őrizték meg. Ezen felül néhány vékonyabb-vastagabb kart is észrevett a dobozlakó a pulthoz tartozó szekrényen. A legvastagabb és legnagyobb fekete volt, a többi mind más-más színű. Fölöttük ábrák: háromszögek, körök, négyzetek, téglalapok, rombuszok… A kar színéhez képest a fölötte lévő ábra annak kiegészítő színében pompázott: ha a kar kék volt, a síkidom narancssárga; ha piros, a síkidom zöld, és ez egészen felcsigázta a dobozlakó érdeklődését. Majd lefelé nézett: sugaras ábrát látott a földön egy kör középpontjából kiindulva, amelyet egyetlen sötétlila, irizáló fénypont alkotott, és hatvanszirmú virággá bomlott, mind más-más színben és árnyalatban. A szirmok csúcsát a szojombónak nevezett jelkép tükörképe övezte, és ezek mellett az adott szirom kiegészítő színe és a színskála egyik kiegészítő színárnyalata indult ki, a csúcstól egyenlő távolságban összefonódott, és ez haladt a konzol felé, mint a nap sugarai. Ahogy bámulta őket, észrevette, hogy szabályos időközönként átfut valami vibrálás az egész alakzaton a lilán irizáló középpontból, és ekkor a színek változnak. Azt nem sikerült azonnal meglátnia, milyen szabály szerint változnak át a színek, de azt igen, hogy a középpont lila irizáló színben ragyogott továbbra is. Ellenállhatatlan vonzást érzett, hogy odamenjen, rálépjen sorra minden sziromra, legfőképpen pedig erre a csodaszép lila középpontra. Ám az űrlény mentális tiltása megtette hatását: ott maradt, ahol volt, és ámulva szemlélte e csodát.
– Megértem és osztom ámulatodat, Dobozlakó! Amikor mi láttunk első ízben ehhez hasonlót – mert nem egészen egyformák -, mi is így éreztünk. Szépsége és mesteri mivolta előző űrlények tudását dicséri. Ám lássuk, mire való!
A közönséges irányítóközponthoz képest itt ez a rajzolat, ami ott nem szerepel. Minden más hasonló. A körbefutó konzol a monitorokkal, a színes irányítókarok mind az úttörő korszak emlékei, meghagytuk őket. Részben, mert megszoktuk, részben a különböző bolygókon élő értelmes lények miatt, hiszen ők nem tudnák fizikai kifejeződés nélkül értelmezni, hogyan vagyunk képesek navigálni. Már mondtam előző találkozásunkkor is, hogy navigációnkban a szimbólumok jelentősek. Nos, mint látod, ötvözzük a matematikát és a szimbolikát. Nem mindegy, milyen karhoz milyen síkidom tartozik, sem azok színe nem hanyagolható el. Mert például ha vesszük a kék kart a narancssárga körrel, az a fél-fizikai világba kalauzol. Ha ugyanezt vörös körrel, az a vörös törpék univerzumába visz. A kék kar vörös háromszöggel egy adott fehér lyukhoz röpít, a zöld kar vörös háromszöggel abba a világba, amelyet itt a fáraók fémjeleznek; a vörös kar zöld háromszöggel pedig egy úgynevezett csillag-tudatossággal rendelkező bolygóra juttat el.
Természetesen ezek mind a fizikai létű rendszerek és bolygók. Ám ha a középpontra áll valaki, annak mentálisan fejlettnek kell lennie és tudnia a célpontot, mert ha avatatlan lép rá, egyik várható reakciója az, hogy olyan dimenzióba röpít át szempillantás alatt, amit még mi sem ismerünk feltétlen, s mivel az odavezető utat nem tudjuk, valószínűleg visszatérni sem sikerül nekünk se. Ha a szirmokra lép rá valaki, ugyanígy tisztában kell lennie a célponttal, a koordinátákkal, az összes fizikai és egyéb törvénnyel, hogy a megfelelő helyre érkezzen az űrhajó. Ha avatatlan lép bármelyikre, a helyzet ugyanaz, mintha a középpontra lépne.
– És miért változnak a színek a szirmokban?
– Mert a színek a koordináta-módosulatok jelei.
– És milyen gyakran változnak?
– Átlagosan hatpercenként.
– A szirmok fölött a csúcsot ölelő félkörök egy-egy ponttal középen micsodák és mire valók?
– Az az úgynevezett szojombó, a félhold, a Nap és a Hajnalcsillag jelképének tükrözése. Az eredeti a sámánok egyik legfontosabb jelképe, amely az úgynevezett túlvilág, a köztes világ és az e világ fölötti uralmat jelentette, azaz azt, hogy mindez a sámán uralma alá tartozik. Egyúttal e három világ egységét is jelképezte, a tükörképe pedig a hermetikus tanításra utal: „Amint fent, úgy lent is; és amint lent, úgy fent is.” Ez teszi lehetővé az energia megfelelő áramlását, és szabályozza azt, hogy a három világból hová lépjen át dimenzió-átlépéskor az űrhajó. A „lent” persze a fizikai világ, a „fent” a szellemi – ide igen ritkán sikerül átlépni -, a Hajnalcsillag pedig a „köztes világ”-nak nevezett, mentális irányítású világ szimbóluma.
– És akkor mi érvényes, ha a sötét anyagba akartok belépni az űrhajóval?
– Akkor az érvényes, ami a mesékben: a kardunkat a sűrű sötétségből való szögre akasztjuk, és fegyvertelenül lépünk be, hátha barátságos lesz a fogadtatás… De térjünk vissza eredeti témánkra! Ha az irizáló lila középpont lüktető fényt áraszt, az a Mátrixra való visszatérést teszi lehetővé. Mi tudjuk, mikor fordul elő, ráadásul a szükségleteinkhez is alkalmazkodik: ha valami miatt vissza kell térnünk úgy, hogy ezzel eltérünk az eredeti tervtől, akkor lüktetni kezd. Időtartama övid, ezért gyors reakciókat követel meg. Ha idegen mentalitású lény áll rá, az egyfajta vészcsengő: azonnal lüktető fényt áraszt, és önmagától visszatér a Mátrixra. Ez a másik fajta reakciója. Mindez persze a lény pusztulását is jelenti, mivel nem képes az átalakulásra. Mi, akiket te űrlényeknek nevezel, képesek vagyunk rá akkor is, ha előre tudunk róla, és akkor is, ha meglepetésszerűen történik. Ezért nem engedtem, hogy rálépj. Szükségünk van rád, mert alkalmas vagy arra, hogy a mentális átalakuláson túl még afféle vezető, tanító, irányító is váljon belőled a többi ember számára. Persze ne tévesszen meg a látszat: ez nem hatalom, nem jelent többet, mint megnövekedett felelősséget! Mert aki ilyen, az felelős azért, hogy az általa vezetett, tanított, irányított többi ember is eljusson a megfelelő mentális állapotra. Nos, ha nincs kérdésed…
– Azt mondtad, aki meghal, annak kivonatát vagy micsodáját a Mátrix megőrzi. És aki bűnös?
– Azét nem őrzi meg. Mert aki visszaél a rábízott felelősséggel, mint ahogy veled történhetne, az nem érdemel újabb esélyt egyéb kiválósága ellenére sem.
– Miféle esélyt?
– A lényeg, ami megőrződik az egyes lényekből a Mátrixon, feléleszthető. Természetesen nem az eredeti fizikaiságában, mivel az elpusztul. Új fizikai testet viszont e lényeg képes felölteni, és előzőleg félbemaradt munkáját folytatni, mert persze soha senki nem fejezi be azt, ami az életfeladata. Viszont a Mátrixon megmaradó lényeg biztosítja, hogy a munka folytatódhasson. Aki a felelősséggel visszaél, és nem őrződik meg a lényege, az nem teheti ezt meg. Ez isteni alaptörvény. Nem ti, nem is mi vagyunk azok, akik döntenek. Az isteni törvény él és működik így. Tehát a lényeg megőrződése a Mátrixon egyfajta „jutalom”, ha szabad így mondanom.
– És te most először…
– Nem, én már az ilyen feladat-orientált életek egész sorát éltem végig, százmillió éve is jelen voltam, és most is itt vagyok, mint látod…
– Mit vártok tőlem?
– Vesd alá magad a mentális átalakulásnak, amelyet itt kezdünk el, de a vége egészen másutt lesz…
-.-
Egy földi év múlva ugyanott: az űrlakó és a volt dobozlakó visszatért. Immár semmi nem különbözteti meg őket egymástól: külsejük az úgynevezett „kis szürke”, kommunikációjuk mentális, tudásuk nagyvonalakban egyforma. Mentális rezgéseik emberi nyelven így szólnak:
– Nos, hatalmas változáson mentél keresztül ez alatt a röpke földi év alatt…
– Igen, hála neked és a többiek gondos munkájának.
– Felkészültél?
– Igen.
– Akkor ne feledd: egyelőre apránként haladj a változtatásokkal! Te nem álltál ellen, ezért gyors és maradéktalan, sikeres mentális változást tudhatsz magadénak. Ám ha ellenállásba ütközöl, még életed is veszélybe sodorhatod vele!
– A küldetést ez nem akadályozhatja meg.
– Valóban nem. Indulj, és apró lépésekben ismertesd meg a mentális világot ezzel a világgal! Ha segítségre van szükséged, csak gondolj rám, én érezni fogom és a segítség megérkezik.
– Nem kell hókuszpókusz, tudom. Nos, indulnom kell. Viszlát!
– Viszlát! A mentális világ ereje veled van!
S a valahai dobozlakó egykori háza felé irányította lépteit, hogy ismerős környezetben kezdhesse meg úttörő munkáját. Külseje lépésről lépésre visszaváltozott a dobozlakóvá, elméje azonban a mentálisan fejlett űrlakóé maradt, akivé az eltelt földi év alatt fejlődött.
Ki tudja, hol jár, kiket és hogyan tanít? Ez a rejtélyek rejtélye, s az is marad. És a Végtelen Vándora útra kelt…
-.-
A dobozlakó hirtelen fölébredt. – Merész álmok látogattak, míg aludtam! – állapította meg csodálkozva.
- 03. 05., J. W. Cassandra
