W. Cassandra:
Koldus-zarándok lélek
koldus-zarándok lelkemet,
amikor hozzád majd
végre betérek,
ne ítéld túl
keményen,
nem ismerheted a koldus-lét
terhét,
s nem biztos, hogy
helyemben jól
elviselnéd;
hozz inkább oly ítéletet,
mely hazatérést,
megérkezést ünnepelhet
szegény, ám büszke
koldus-zarándok utam
végén.
adj, amit tudsz: szeress, ne
vesd rám a követ, hisz te
is koldus-zarándok lélek
voltál,
minden elől mindenütt
bujdokoltál,
ahogy én is –
vedd koldus-kendőm,
terítsd válladra didergőn,
morzsát csipegess csicsergő
haddal,
érezd:
hiába volnál tökéletes, ha
nem lettél volna, mint én:
zarándok lélek, koldusszegény…
amikor majd hozzád
betérek,
kondíts harangot:
kopogtat a koldus-zarándok
lélek…
- 08. 31., J. W. Cassandra
