W. Cassandra:
Mások levetett illata
Ha meztelenségem
rútsága taszít
– megértem –,
hisz nem hordok
mást ma, mint
– nem kértem –
mások levetett illatát
mennyei öltözet
gyanánt;
s nem födi csúf
lényegem az idegen
palást.
Minden más illat,
más méz
csak taszíthat –
ne adj lovat alám
hazug gesztusok
oltárán
– ne csalj –
Mindent saját illata
öltöztet – nem födi test torzságát
az, ami földi,
kölcsönvett.
Belülről fakadó illatok
özöne árad,
ha érett vagy rá, s
az adja rád valódi
ruhádat.
Az illat vagy te, a lenge,
finom, törékeny
– egyszeri –
hát ne húzd magadra
mindazt, mi vágyteli,
aljas – emberi!
Az légy, ami vagy kezdettől:
az egyedi csepp az illattengerből!
Így vagy egyszeri,
fájón üde és
igaz.
A valóság csak azt
tűri el, ami erős és
szabad.
A ruha
– ha van – rád belülről
kerül,
s te nem kint valósulsz
meg, hanem valódban
megistenülsz.
- 04. 01., J. W. Cassandra
