J. W. Cassandra: Tündértánc fénycseppje

J. W. Cassandra:
Tündértánc fénycseppje

Ha az Idő szemén át látomást lát,
A Lény örök-alvó és örök-éber:
Tündértánc lépteinek fénycseppje,
Álomméz bíborszirmú permete,

Bíbor szirmokon csapongó pillangó,
Tündérujj intése, tündérdal, kacagó,
Mi édes bűvölettel bűvöl álmodót,
Öröknek hazud és szívbe vágyat lop.

Vágyba olt sejtelmet: mindez véges;
Fájdalma látomásban keserédes,
Sejteti alvóval, hogy sosem éber,
S ringatja fényfolyam, tündér lépte…

Örökkön változó, örökkön igéző fénye,
Mibe belemerül az örök-éber,
S ha elhiszi: ez az egyetlen való,
Bűvköre foglyaként marad: álmodó.

Tündértánc csillogó fénytajték,
Lepketánc időfodrú szín-játék,
Bíborszirom tüze álomméz-nektár,
S az Álmodó örökről álmot meglát.

Ekkor lesz újra csak éber: álom-létben,
Innentől éberré bűvölik tündérléptek,
Táncukban ontja törvényét álommá,
Bíborszirmokban érleli lét-álommá,

S ki az Idő szemén át jő, tündértánc,
Pillangó, sziromvarázs: lét-mákonyát
Törvénnyé ringatja ég-tenger, örvényén
Érkezik Idő szemén át ember: tökélyét

Feledve tündértánc, mákony, vágy vonzza,
S bűvöletben ring, míg a tánc örökké oldja.
Ekkor a Lény ismét örök-alvó, s örök-éber:
Álmot lát, s tudja: lát mindent Idő szemével.