A csillagok útján
Valamikor réges-régen, a messzi, homályos múltban volt egy időszak, amikor sárkányok népesítették be a Földet. Nem tudja senki, mikor is volt ez pontosan, de legendák szólnak róluk minden olyan nép körében, amelyik találkozott velük valaha.
A népek a sárkányok után érkeztek a Földre az Égi Atya jóvoltából, s útjuk vagy csillaguk szerint kapták nevüket, mert még ha őseiket ismerjük is, mint a Keleti Hajnalsugár Népénél, akkor is a csillagok útján érkeztek a Földre valaha.
A Sárkányok Népe
Ezek a népek a Sárkányok Népe nevet viselték, de nem beszéltek egy nyelven, mert ott, ahonnan származtak, külön népeket alkottak. Nemcsak a nyelvük volt más, hanem ismeretanyaguk, életmódjuk is; külön is váltak később a Földön. Közös volt azonban a szellem, amely összekötötte őket, és a sárkányok ismerete. Emiatt a kultúrájuk eredetileg rendkívül hasonló volt egymáshoz.
Mindegyik ilyen nép ismerte a sárkányok tudását, hatalmát, s jó ismerője volt ennek. A tanító, gyógyító, jóságos sárkányoknak valóságos kultusza alakult ki körükben. Megtiszteltetésnek vették, ha egy jó sárkány kiválasztott közülük valakit, hogy valami különleges dologra megtanítsa, vagy hogy egy lánnyal közülük együtt lakjon.
Ezek az emberek alacsony, vékony, inas, erős, sápadt bőrszínű emberek voltak, akiknek mandulavágású szeme veséig látott mindenkibe. Arccsontjuk kissé kiugrott, egyik-másiké széles is volt. Hajuk többnyire sötét, egyenes szálú. A nők törékenyek, de szívósak, és rendkívül jól bírták a megpróbáltatásokat a férfiakkal együtt. Mindegyik nép minden tagja már az anyatejjel szívta magába az égi tudást. Így sok olyan dologra voltak képesek, amire a nagy pusztulás, az Aranykor utáni emberek nem. Rendkívül gyorsan megtanultak bármit, ügyesek, erősek, és elképzelhetetlenül bátrak voltak. Mivel ismerték a sárkányokat, nem féltek tőlük.
A szétválás
Mindegyik nép, az Égtől elszakadt népeket is beleértve, hosszú-hosszú ideig együtt élt azon a földön, amit a Sárkányok Földjének hívnak manapság. Ez a vidék akkoriban rendkívül gazdag volt vizekben, magas hegyek emelkedtek rajta, sík rónát is találtak, ahol állatokat legeltethettek, és minden megtermett, amire szükségük volt.
Ez így volt egészen addig, amíg a gonosz sárkányok meg nem érkeztek. Akkor a termőföld elpusztult mérgező leheletüktől, a legelők kiégtek perzselő tüzüktől, az emberekre éhínség köszöntött. Nemcsak az Aranykor utáni egyszerű emberekre, hanem a később ideszármazott Sárkányok Népére is. Ezért úgy határoztak, hogy szétválnak, és olyan területet keresnek maguknak, amely el tudja őket tartani. Így került a Keleti Hajnalsugár Népe keletre, oda, amit ma is Keleti Hajnalsugarak Földjének neveznek, a Holdsugarak Ezüstvitézeinek Népe arra a földre, amit a Holdsugarak Ezüstvitézei Földjének ismerünk ma is; a Nagymedve Harcos Népe arra a területre, amit ma is a Nagymedve Harcosai Földjeként tudunk, a Kismedve Harcos Népe pedig egészen keletre, a hegyek csúcsai közé vándorolt, ahol a kelő nap első sugarai a hegykoszorún köszöntik az új nappalt.
Mindegyik olyan területen telepedett meg az Égi Atya akaratából, amelyen egyrészt a tudatlan embereket védhette a gonosz sárkányok ellen, másrészt amelyen az Aranykor idején a különleges helyek léteztek, amelyek a Földet az Éggel összekötötték.
Az egyik ilyen föld elsősorban a mai Keleti Hajnalsugarak Földje, a másik a Holdsugarak Ezüstvitézei Földje, a harmadik pedig a Nagymedve Harcosainak Földje. A hagyományokhoz való kapcsolódás területe pedig a Kismedve Harcosainak Földje lett a földgolyón.
A béke megteremtői
Hogyan alakultak ezek a területek, miképpen fejlődtek ezek a népek?
A Keleti Hajnalsugár Népe a vizek égi szellemét, a sárkányok égi szellemét választotta és követi máig is. Leghatásosabb módon úgy tudnak küzdeni a gonosz sárkányok ellen, hogy az égi harcmódokat összekötik a földiekkel.
A jóságos sárkányok a víz alá és a barlangokba költöztek új hazájuk területén, ezekkel szertartásos kapcsolatot ápoltak mint alattvalóikkal, amíg a gonosz sárkányok le nem győzték a jóságos sárkányokat. Utána is hűek maradtak hozzájuk, máig is tiszteletben tartják őket. Amíg a jó sárkányok még segítették őket a gonoszok ellen, addig a császár, az Ég Fia, vagy másképp a Keleti Nap Fia a jóságos sárkányok segítségével uralkodott népén. Eltűnésük után a nép ezek szellemével kapcsolatot tartott fenn, s egy harcos réteg segítségével ez vált a gonosz sárkányok leghatásosabb ellenfelévé. Ők voltak azok, akik az Égi Atya jóvoltából megakadályozták, hogy a tudatlan, sötétségbe zuhant emberek kipusztuljanak, és azok, akik megteremtették a békét.
Az Égi Tudás letéteményesei
Ennek az egyensúlynak a földi harcosai a Holdsugarak Ezüstvitézei voltak, akik uralkodójuk, a kán vezérletével rettegett harcosokként söpörtek végig minden, gonosz sárkányok uralta területen, rettegésben tartva azokat, mert a földi harcok terén félelmetes harcosokká váltak. A régi Holdsugarak Ezüstvitézei úgy tudják, hogy a Keleti Hajnalsugarak Népe a jó sárkányok sárkányfog-veteményéből nőtt ki, és vált emberré, hogy így segíthesse a Föld egyszerű, tudatlan embereit, a Holdsugarak Ezüstvitézeinek Népe pedig a sárkánykarmok elvetéséből kelt ki, ezért gyógyítóik és harcosaik legendásak lettek. A Nagymedve és a Kismedve Harcos Népe a sárkánytűz leheletéből keletkezett, ezért tagjai hirtelenharagúak, végigszáguldanak az ellenségen, mint a tűz, letarolva mindent, és nincs az az ellenség, aki megállhatna előttük. Az összes sárkány-nép őrzi azonban az Égi Tudást, és sámánjaik is épp erről voltak messze földön híresek. Az Égi Tudás az idők végeztéig bennük marad, mert ez nem pusztulhat ki belőlük, míg világ a világ.
Ők biztosítják a Földön a megújulást, belőlük válhat minden új korszak idején az új égi nép. Ez a négy nép csak akkor szakadhat el az Égtől, és pusztulhat el a jó sárkányok előrejelzései szerint, ha megtagadja a lényegét. De ez nem fordulhat elő, mert az Égi Atya gondoskodik arról, hogy ne tehessék meg.
A Fekete Ütközet
A Holdsugarak Ezüstvitézeinek új hazája a sárkányok kedvenc tanyájává vált a gonosz sárkányok megérkezése után, és a hegyek barlangjai szolgáltak ezeknek lakhelyül.
A sárkánykarmok elvetéséből keletkezett Holdsugarak Ezüstvitézeinek Népe ezen a helyen vándorolt, sátrakban lakott és állatokat tartott. Félelmetes íjaik elől senki nem menekülhetett, sámánjaik erejével senki nem vetekedhetett. Földjük azonban a legendák korának legfélelmetesebb csatájának tanúja: itt zajlott le a jóságos és a gonosz sárkányok egymás elleni öldöklő harca. A Holdsugarak Ezüstvitézei a sámánok vezetésével kivették részüket a harcból a jóságos sárkányok oldalán, még a nők is csatlakoztak hozzájuk. De amikor a két sárkánysereg akarata csapott össze, még a félelmetes harcosok is mind elbújtak, ahová lehetett: a hegyekbe húzódtak, míg el nem csitult a sárkányordítás, amíg a gonosz szellemek hada vissza nem húzódott. Utána a sámánok vették át a vezető szerepet, és segítségükkel védekeztek a gonosz sárkányok ellen. A kán vezetésével több olyan csatát is megvívtak ellenük, amelyben legyőzték őket, de aztán elkövetkezett egy olyan alkalom, amikor a gonosz sárkányok mind összefogtak és fölülkerekedtek rajtuk. A Holdsugarak Ezüstvitézei Fekete Ütközetként emlegetik máig is ezt a napot, mert a férfiak kivétel nélkül elpusztultak, és a sámánok sem tehettek semmit. A sárkánykarmok mérge ugyanis átitatta mind a fősámánt, mind a többi sámánt, s haldokoltak. Így aztán hiába is próbáltak volna bármit tenni.
A kicsi gyermek
Ekkor, a pusztulás teljessé válásakor odament a holtakhoz egy gyermek, aki nagyon kicsi volt, de égi ereje fölülmúlta mind a gonosz sárkányok erejét együttvéve, és a legerősebb sámánhoz lépve, annak szemébe nézve, így szólt:
– Itt az ideje az Égi Atya akaratából, hogy megújuljatok! Használd az én erőmet, ezért küldött az Égi Atya!
Kezében egy arany sárkányszobrocskát tartott, amelyben a sárkánykarmok ellenmérge és a sárkányok legyőzéséhez szükséges égi erő rejtőzött. A szoborral megsimította a sámán homlokát, és az átvette a szobor erejét, legyőzte a sárkánykarmok mérgét, kivetette a karmokat a testéből, majd a sebek maguktól bezárultak. A kicsi gyermek pedig hirtelen átváltozott égi fuvallattá, amely a sámán erejét gyarapította.
Az arany sárkányszobrocska ereje
A sámán pedig végigjárta a csatateret a szobrocskával, és kivétel nélkül minden elesett vitéz és sámán homlokát megsimította vele. A daliák csodálkozva nyitották újra a világra a szemüket, és még sokkal erősebbek és ügyesebbek lettek, mint voltak annak előtte. A sámánok sok új dolgot tanultak a megmaradt jóságos sárkányoktól, akiknek rejtekhelyére a szobrot használó fősámán vezette el őket, és sok jót tettek később is az egyszerű népekkel, akik őrzése ettől kezdve feladatuk lett. A Holdsugarak Ezüstvitézei pedig vándoroltak tovább, hogy új legelőket találjanak, és férfiai rettegett harcosokká váltak, akiket a kán vezetett új és új csatákra.
A béke megteremtése a Földön
A Kismedve Harcos Népe keletre vándorolva elsősorban a sárkányok elleni küzdelem égi módját őrizte meg, és amerre új hazát keresve vonult, bátor szívvel tisztította meg a földet a gonosz sárkányoktól. Ők ragaszkodtak a közös eredetű, még a Sárkányok Népeként elsajátított, égi eredetű szokásaikhoz, tárgyaikhoz, és ezt az égi eredetet őrizték meg mindennapi életük során.
A Keleti Hajnalsugár Népe bölcs és jóságos Sárkánykirálya, akinek a palotája egy tó vize alatt épült meg, e nép emlékezetében máig él, és a Holdsugarak Ezüstvitézei Népe úgy tartja, hogy a kicsiny gyermek, aki az aranyszobrocskával életre keltette hőseiket, a Sárkánykirály fia volt emberi alakban. Ők a nagy sárkányütközet után arany sárkányszobrokat kezdtek készíteni, a Keleti Hajnalsugarak Népe fiai pedig papírsárkányokat és sárkány harcmodort dolgoztak ki, amely máig is él körükben. A sárkány az évek körforgásába is belekerült, s a Holdsugarak Ezüstvitézei Népének jelképévé is vált. A Nagymedve Harcos Népe fiai meséikben őrzik a sárkányok emlékezetét, amely nagyon-nagyon hasonló a többi sárkány-nép meséihez, eredetüket pedig a lelkükbe égetve viselik. E nép elsősorban meséiben őrzi a közös múltat.
Szerepük kissé eltérő részt vállalva ugyan, de mégis ugyanaz volt az Aranykor utáni pusztításban: a béke megteremtése a Földön.
Minden nép irigyelte a Sárkányok Népét
Minden nép irigyelte a réges-régi múltban a Sárkányok Népét, és büszke lett volna, ha tagjai közé számíthatott volna. Ez azonban lehetetlen volt, mert a születésük nem tette lehetővé, és ennek meg is volt az oka, amit az Égi Atya jónak látott elrejteni.
A Sárkányok Népe tette azt is lehetővé, hogy a gonosz sárkányok ne sárkánykígyó vagy -gyík alakban létezzenek a Földön, hanem emberek alakjában. Így a küzdelem merőben égivé vált ellenük, és a Keleti Hajnalsugár Népe feladata maradt elsősorban, de a többi, egyszerű, valaha az Aranykorban vétett emberek maradványa így már fejlődésnek tudott indulni.
A Holdsugarak Ezüstvitézei, a Nagymedve Harcos Népe és a Kismedve Harcos Népe pedig újra harcolhat majd a Keleti Hajnalsugarak Népével szövetkezve, ha eljön az ideje, de az még a messzi jövőben áll előttünk…
- 03. 05., J. W. Cassandra
