Emberemlékezet óta
A Holdsugarak Ezüstvitézeinek népe őriz sárkányokat emberemlékezet óta. E sárkányok eredete a messzi, homályos időkbe nyúlik vissza. Valamikor régen, amikor az emberek számára véget ért az Aranykor, megjelentek a sárkányok a Földön. Benépesítették az egész Földet, és hatalmasak voltak. Nem tudja senki, honnan termettek itt, egyszer csak már itt voltak.
Ugyanebben a réges-régi időben olyan emberek, népek bukkantak föl a sárkányok megjelenésénél valamivel később, akiket addig senki sem ismert, ők maguk azt állították, hogy a sárkányok miatt érkeztek a Földre.
A Sárkányok Népének ősei
Az ősük Vörös Sárkányharcos és Keleti Hajnal volt, akikről később még mesélek. Alacsony növésű, harcias nép voltak, akik furcsa módon akkor harcoltak a legádázabbul, amikor leültek, lábukat furcsán keresztbe tették egymáson, a szemüket behunyták, vagy egyetlen pontra függesztették, és meg sem mozdultak. Őket nevezték el később Keleti Hajnalsugár Népének. Mivel nem a Földről származtak, mérhetetlen tudásanyaggal rendelkeztek.
Ennek a népnek az egyik oldalhajtása a Holdsugarak Ezüstvitézei, amely útjukat jelzi, amelyen a Földre ereszkedtek a Sárkányok Népei közül. Amikor még eredeti lakhelyén élt, ez a nép a sárkányokkal egységben létezett. Azonban a földi Aranykor véget érésével a körülmények megváltoztak: a Földre érkeztek azok a sárkányok, akik azért jöttek, hogy pusztítsák az embereket, és azok is, akik azért jöttek, hogy tanítsák, segítsék őket.
Kezdetben
Kezdetben több jóindulatú sárkány élt a Földön, mint rosszindulatú. Ők voltak azok, akik a betegségek rossz szellemeit segítettek elűzni a Holdsugarak Ezüstvitézei, valamint a Keleti Hajnalsugár Népe sámánjainak. A sámánok kevesen voltak, de olyan tudással rendelkeztek, amelyet a saját világukból hoztak, és amely az embereknek egyaránt árthatott, illetve lehetett hasznára is. A választás nem a Földön történt, ezért a sámánok a népnek itt csak jót tehettek. Ebben a szerepben segítettek a jó sárkányok: megtanították őket a sárkány-módszerekre, a sárkány-látásmódra, a szelleműzésre és bizonyos fokú harci ismeretekre is.
Hatalmas tudásukat átadták az embereknek, így azok gyarapodtak. Előfordult az is, hogy egy-egy ember lányába szerelmes lett egy sárkány. Ilyenkor, ha a lány hajlandó volt, vele élhetett. Ez azért volt fontos, mert akkoriban a sárkányok nem emberi alakban léteztek, hanem sárkánykígyó, sárkánygyík, „többfejű” testben létező sárkányok és effélék is voltak.
Ha a lány elfogadta a sárkányt, a család ezt tiszteletben tartotta, sőt, megtiszteltetésnek érezték, hogy a sárkány az ő lányukat választotta ki. Fiúkat sosem választottak az emberek közül, mert a sárkányok hímneműek és nem emberi módon szaporodnak. Ezt elárulták az embereknek is, de a módját nem.
Pusztító sárkányok
A jó sárkányokat azonban messze fölülmúlták számban a pusztító indulatú, gonosz sárkányok. Ők nem próbáltak jót tenni: betegségeket, szerencsétlenségeket, árvizeket, tüzet, földrengést idéztek az emberek fejére, rájuk omlasztották a sziklákat, megindították a köveket, az erdőket, hogy elpusztítsák az embereket, a gonosz szellemek egész hadát vonultatták ellenük…
Elveszett égi kapcsolat
Mindez azért volt lehetséges, mert az emberek az Aranykor végén olyan végzetes hibát követtek el, amely miatt a Föld teljesen megváltozott: a termő, viruló tájak kietlenné, lakhatatlanná váltak; az állatok, emberek nagy része elpusztult, sivár és terméketlen maradt minden. Az égi kapcsolat elvesztésével az emberiség tudatlanságba, sötétségbe zuhant, amin a Sárkányok Népe nem segíthetett, de még a jó sárkányok tudása, erőfeszítése sem…
Küzdelem a gonosz ellen
Az emberek rossz sárkányok okozta szenvedései olyan iszonytató méreteket öltöttek, hogy a jó sárkányok nem nézhették tovább tétlenül: megtanították a Sárkányok Népét a harcra, majd megütköztek a gonosz sárkányokkal maguk is: ennek nyomát őrzik máig is az olyan mesék, amelyekben sárkányok csapnak össze egymással.
A küzdelem gigászi volt: földön- vízen – levegőben, földi és égi erők bevetésével egyaránt zajlott. Amíg tartott, az emberek meglapultak, elmenekültek, mert a föld meghasadt, tűzhányók törtek ki, rengett a föld, a vizek mindent elárasztottak, a hegyek sziklái hatalmas robajjal legördültek, új hegyek emelkedtek ki a föld alól, a levegő sistergett a sárkány-villámoktól, remegett és forrt, a sárkányok és emberek fuldokoltak.
A sárkányok repülve csaptak össze, és ha lezuhantak, a földön is tovább küzdöttek, folyt a vér, semmi és senki nem maradt épségben.
A küzdelem a gonosz sárkányok győzelmével végződött. A jó sárkányok jórészt eltűntek a Földről, akik pedig maradtak, azok visszahúzódtak a hegyekbe, a sziklabarlangokba, míg le nem telt az idejük. Az emberek közül csak a sámánoknak mutatkoztak meg, és csak őket engedték magukhoz közel, mert ők tudtak csak védekezni a gonosz sárkányok ellen. Igaz, a többi ember félni kezdett a sárkányoktól, és mivel a gonosz sárkányok mindenütt ott voltak, nem mertek közeledni a sziklabarlangokhoz.
Féktelen rémuralom
Aztán kihaltak a Földről az utolsó jó sárkányok is, és a gonosz sárkányok féktelen rémuralma vette kezdetét: Minden addiginál pusztítóbb betegségeket, rontásokat, természeti csapásokat hoztak az emberekre, kínozták, fölfalták őket, lányokat és fiúkat követeltek rabszolgáknak; mindig fiatal, erős legényeket és szűz lányokat, hogy gyengítsék az emberi fajt. Ezeket többé soha senki sem látta, mert a gonosz sárkányok vagy a víz alá építettek maguknak lakhelyet – és ezt az igazságosan uralkodó Sárkánykirály palotájától igen messze tették, ráadásul erőteljes varázslatokkal elrejtették előle a létezését is egy ideig -, vagy ég és föld között lebegett a váruk, vagy kénes levegőjű barlangokban tanyáztak; és akár surrogva repülve a levegőégbe ragadták el áldozataikat, akár a víz alá merültek velük, akár a barlangokba hurcolták el őket, azok ott mind menthetetlenül elpusztultak.
Amíg a jó sárkányok a sámánokon keresztül segíthettek még az embereknek, addig mindig elindultak a hős fiatalok az elrabolt lányok, fiúk segítségére, de rendre belebuktak a próbálkozásba. Ha sikerült közülük egy-egy ifjúnak legyőzni a gonosz sárkányt, akkor következett a megtorlás: összefogtak a gonosz sárkányok, és még nagyobb pusztítást vittek végbe. Gyakorta megesett, hogy lángot fújtak az emberek sátraira, házaira, elégették őket bosszúból.
A hősök tettei mégis fennmaradtak, ezek azok a mesék, amelyek szájról szájra terjednek ma is róluk.
A mesék sárkányai
A mesék a sárkányokat többfejű lénynek ábrázolják. A valóságban a sárkánynak is csak egy feje volt, de több élete: ahány fejűnek ábrázolja a mese a sárkányt, annyi élete volt, amit külön-külön kellett az egyetlen élettel rendelkező emberfiának elpusztítania… Nem volt könnyű dolga!
A jó sárkányok eltűnése után
A jó sárkányok eltűnése után hosszú-hosszú ideig tartott ez a pusztítás, mígnem egy szép napon a Keleti Hajnalsugár Népe körében megjelent valaki, aki megtanította a Sárkányok Népét a sárkányok legyőzésére: így vették föl a gonosz lényekkel a harcot. A küzdelem hatékony volt, mert ettől kezdve ez a nép a harcra rendezkedett be, amit a Holdsugarak Ezüstvitézeinek Népe is átvett.
A jó sárkányok emlékezete
A jó sárkányok emlékezetét is megőrizték, és lerajzolták őket; tiszteletük, megbecsülésük jeléül aranyból szobrokat állítottak nekik, s mind a mai napig is készítenek ilyen arany sárkányszobrokat, amelyeknek a pikkelyeit lefestik, vagy kirakják drágakőből, akárcsak a szemüket. Azon túl, hogy a legnemesebb anyagból készül a szobor, varázserőt tulajdonítanak mindegyiknek, és a legszegényebb családnak is van legalább egy arany sárkányszobra, amely a család békéjét, egészségét őrzi, és távoltartja a gonosz szellemeket, a rontást…
A sárkányszobrot a sátor legelőkelőbb helyére állítják, középre. Igen nagy becsben tartják még ma is. Ha valaki ajándékba kap egy családtól egy ilyen sárkányt, az a legmélyebb tisztelet, a legnagyobb megbecsülés és a családba fogadás jele, ami csak kivételesen fordul elő még ma is idegen nép szülötteivel.
A Sárkányok Népe szétválása
A Keleti Hajnalsugár Népe és a Holdsugarak Ezüstvitézeinek Népe még a harcok kezdetén szétvált, az előbbi letelepedett, a Holdsugarak Ezüstvitézei azonban vándorolni kezdtek, és csak sokkal később állapodtak meg.
Az eredeti Keleti Hajnalsugár Népéből még sok hasonló vált ki, egyik ilyen a Nagymedve Harcos Népe, akik elvándoroltak egészen messzire, hogy ott is elterjesszék a sárkányok elleni harcmódokat, mert a világon bárhol megjelenhetnek a sárkányok, amióta a Földön bűnös emberek élnek…
Hajdani idők
A hajdani időkre emlékeztetnek a Keleti Hajnalsugár Népe, a Holdsugarak Ezüstvitézeinek Népe és a Nagymedve, valamint a Kismedve Harcos Népe meséi, ha valaki ezeket ismeri, rábukkanhat a közös eredetre, mert más népek meséi ezeket nem ismerik…
- 03. 04., J. W. Cassandra
